Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 2. szám - Megjegyzések
86 Megjegyzések. rajz), s ez által az ifjúi lélek harmonikusabb, mindenféleképpen kiegyensúlyozottabb nevelését, formálását sokkal inkább szerencsésebben oldja meg, mint azok az iskolatípusok, ahonnan ezek a művészi tárgyak száműzve vannak. A líceumi tantárgyaknak, s így különösen az ének és zenének az általános műveltség adása mellett azonban van egy más, rejtett, de époly fontos céljuk, az t. i., hogy előkészít a tanítóképző-akadémiára. Ezen kettős célkitűzésnek következménye az, hogy míg egyfelől minden felvételi vizsga nélkül mindenki felvehető a líceum első osztályába, tehát azok is, akiknek gyenge zenei hallásuk van (szándékosan nem írom az abszolút zenei hallástalanságot, mert ilyen csak a legritkább esetben van, a legtöbb gyenge zenei hallás igenis jól javítható és fejleszthető 1), másfelől mindent el kell követnünk éppen a fentebb mondottak miatt is, hogy t. i. a gyenge zenei hallás fejleszthető, meg azért is, mert a líceumokból kikerült növendékekből fog összetevődni majd az akadémiai tanfolyamok hallgatósága s egykor a nemzet tanítósága. Ezen kettős cél határozza meg az elvégzendő anyagot, egyfelől a zenei általános műveltség megadását, másfelől az alapos előkészítő (akadémiára •) munkát illetőleg. Szomorú az a zenei analfabétizmus, mellyel általában a magyar középosztály rendelkezik. Még szomorúbb, hogy illetékes fórumok nem látják, vagy talán nem is akarják meglátni azt a nagy nemzeti érzést nevelő erőt, mely éppen a legnemzetibb tárgy tanításában, a magyar énektanításban van megadva. Az ebben adott lehetőségeket nem hogy kihasználni próbálnák, de mintha szándékosan nyesegetnék vissza a meginduló szép, életerős hajtásokat (lásd gimnáziumi énektanítás visszafejlesztését 1). A nemzeti érzés csökkentésének, az elnemzetietlenítés egyik kiváló eszköze a magyar dal megölése. A körülöttünk lévő államokban, úgy Nyugaton, mint a Balkánon (Romániában, Bulgáriában) sokkal, de sokkal fejlettebb az iskolai énektanítás. Felesleges Volna itt most az éneknek pedagógiai, társadalmi, nemzeti és valláserkölcsi nevelő hatásáról értekezni. Csak egyet hadd említsek meg : a mai idegesen kapkodó, gépesített, kalmár szellemű világban, idegessé, kalmár szelleművé válik az emberi lélek is, ha fel nem emelkedik, meg nem tisztul néha-néha az örökszép, a művészet megnyugtató, tiszta légkörében. De hogyan emelkedjék oda fel, mikor az iskola nem mutatta meg néki az arrafelé vezető utat? Megtanult az iskolában sok mindent, hasznos és kevésbbé hasznos ismereteket, csak azt nem, hogy gyönyörűséget találjon egy Palestrina-, Schütz-, Kodály- vagy Bartók-kórusban, s ezért tucatszámra fogyasztja a pesti kávéházak idegenfajú füttykomponistáinak érzelgős, de annál értéktelenebb, csúnya dalait vagy bizsergeti hallóérzékét a jazz vad ritmusaival. De a katonaló is felfigyel a trombita hangjaira, ehhez nem kell nyolc évig a műveltség emlőin táplálkozni. Tehát annál örvendetesebb, hogy végre van egy iskolatípus, ahol az ének és zene mint rendes tárgy taníttatik, dacára annak, hogy ezen iskolatípus nem szakiskolai jellegű, mint volt a képző. Mi lehet az anyaga a líceumok énektanításának? Természetesen és elsősorban a magyar dal. Ebből induljon ki az elméleti ismeret, a dal legyen az eredménye minden elméleti ismeretnek. De nem a tankönyvírók és egyebek mondvacsinált jóakaratéi próbálkozásai, hanem az igazi magyar dal, melyeket valóban a nép ajkáról gyűjtöttek össze lelkes és hozzáértő muzsikusaink. Éppen ezért elkerülhetetlenül szükséges, hogy mielőbb jó énektankönyv írassák és adassák ki. Jó lenne, ha a református Egyetemes Konvent élne tankönyvengedélyezési jogával, s megfelelő református szellemű énektankönyvről gondoskodna a líceumok számára. Csodálatos, milyen hamar megérzi és megszereti, ennélfogva gyorsan meg is tanulja hozzáértő lelkes vezetés mellett az ifjúi lélek az igazi, művészi alkotásokat. Tanítónőképzős növendékeim átlagban egy hét alatt tanultak meg egy-egy háromszólamú nehezebb Kodály- vagy Bartók-kórust, Palestrina-, Schütz- stb. kórusokat pedig egy-két próba után már vidám boldogsággal és látható gyönyörűséggel énekelték. Ha gyengébb anyag is kerül föl a líceumba, azért remélem, hogy
