Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 2. szám - Nagy Miklós: Csendes beszélgetés
62 Nagy Miklós: Csendes beszélgetés. reformátusok-e iskoláink, és ha nem azok, hogyan lehetne igazán reformátusokká tenni? Ennek az alapkérdésnek rengeteg elágazása van. Annyi, hogy talán ki sem lehetne meríteni egy kéthetes kongreszszus tartama alatt ! Hiszen valószínűleg itt van az a gyökér, amelyből kiindulva, mindent meg lehetne érteni és magyarázni, s mindent meg kellene változtatni és reformálni. Kapcsolódik az alapkérdéshez az egyház és az iskola viszonyának a problémája. Van-e szüksége az egyháznak az iskolára, és mit vár, mit várhat az egyház az iskolától? S megfordítva : van-e szüksége az iskolának az egyházra, s mit vár, mit várhat az iskola az egyháztól? Mert az utóbbi időben hallunk igen sokszor kemény bírálatot arról, hogy az iskolák nem teljesítik kötelességeiket az egyházzal szemben, de nem igen mutatnak rá sehol arra, hogy az egyháznak sem csak jogai, hanem kötelességei is vannak iskoláival szemben. Továbbmenve, véglegesen és világosan meg kellene állapítanunk helyzetünket az állammal szemben. Az utóbbi időben az a veszedelmes és furcsa felfogás kezd belerögződni még vezető református iskolapolitikusaink leikébe is, hogy az állammal szemben csak a föltétien behódolásnak van helye, mert „aki fizet, az petyegtet“. Végzetes tévedésnek tartom ezt a felfogást. Az államsegély szerintem nem kegy és nem alamizsna, hanem egyházunknak alaptörvényekben biztosított joga, s addig, amíg a magyar állam vezetésében ú. n. valláserkölcsi alapon állunk, addig nem lehet a református egyház autonómiáját elkonfiskálni. S a mi egyházi autonómiánk nem olyan autonómia, mint a vármegyék és városok autonómiája, ahol szinte maga az állam ruházta át törvényhozói és végrehajtói hatalmának egy részét alsóbbrendű szervezetekre. A mi egyházi autonómiánk szerves tartozéka vallásszabadságunknak, és nem az államhatalomtól kikölcsönzött, ránkruházott jog, és ebben az autonómiában ott rejlik iskoláink fenntartásának és kormányzásának joga is. Sürgős, nagyon sürgős szükség volna tehát annak a megbeszélésére, hogy milyen eszközzel akadályozhatjuk meg iskoláink anyagi és szellemi elálíamositását. Ezzel együtt lehetne beszélni a centralizáció, vagy decentralizáció kérdéséről. Szembe kell néznünk a tényekkel, és be kell látnunk, hogy a maguk elszigeteltségében sem iskoláink, sem egyházaink nem lesznek elég erősek az állami befolyás ellensúlyozására, viszont iskoláinkat sem lenne jó kiszakítani egyházközségeink testéből. Valahogy mindig a régi katonai elv : getrennt marschieren, vereint schlagen jut eszembe, mikor erre a kérdésre gondolok. Mert nagy erőtöbblettől fosztjuk meg magunkat, ha nem érvényesítjük okosan a központi irányítást, de nem szabad elszakadnunk az anyaföldtől sem : az egyházközségek talajától. Gondolom, hogy itt lényegbevágó egyházalkotmányi vonatkozások is szóba kerülnének. De szóba is kerülhetnének, hiszen nem az egyház van az alkotmányért, hanem az alkotmány van az egyházért. És ha az idő, a szükségletek változnak, lehet és kell változtatni az alkotmányon is, mert csak az az
