Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 2. szám - Nagy Miklós: Csendes beszélgetés
Nagy Miklós: Csendes beszélgetés. 59 bizonyos útja lenne. Hanem nevelésünk legyen valóban építés : építsük őket magunkkal együtt — talán egyszerű és szürke, de Istennek drága élő köveket — szent templommá, Isten hajlékává a Lélek által (Ef. 2, 21—22), bele abba a világot és időt legyőző örök közösségbe, melynek alapja az Ige és szogeletköve az Egyetlen Tekintély : Jézus Krisztus. Mert ez egyúttal magyar nemzetünk újjászületésének és feltámadásának bizonyos útja is. Debrecen. Szele Miklós. Csendes beszélgetés.* Nem is olyan régen a vakáció, a pihenés, a felfrissülés ideje volt a tanár számára. Ma bizony másképpen áll a dolog. Szorgalmi időben adminisztrálunk és várjuk a vakációt, amikor talán jut majd egy kis időnk csendes elmélkedésre, elmélyedésre, könyvek és folyóiratok elolvasására, kedves tanulmányaink elővételére, — amíg bírják az idegeink. És amíg lassan el nem érkezünk a határkőhöz, amelyre fel van írva rikító betűkkel : nem érdemes, lasciate ogni speranza ! Ilyen vakációs hangulatban rá lehet fanyalodni az írásra is. Bár az eredményt illetőleg nem sok jóval biztathatja magát az ember. A pedagógiai tanulmányok, sajnos, legtöbb esetben naív álmodozók, hiszékeny reformerek írásává lesznek, fogyasztják a papirost, de meghallgatásra, vagy éppen megvalósulásra talán már nem is igen számítanak. Pedig ha végigböngészünk egy-egy nevelésügyi folyóiratot, igazán nagyon sok komoly gondolattal, bátor hanggal, őszinte kritikával találkozunk. Mintha csak a súlyos idők pörölycsapásai váltanák ki a lelkekből a fénylő szikrákat. Csodálkozhatunk aztán, hogy ha ennyire tisztán látják a hibákat, ha ennyire egy úton szeretnének menni a nevelők, miért hiábavaló minden óvás, minden figyelmeztetés, minden jóakaratú tanács, minden életrevaló javaslat ! ? Valóban azt kell hinnünk, hogy nem érdemes beszélni és írni. És hogy nálunk, magyaroknál, a beszéd és az írás öncéllá lett. Rétor-nemzet voltunk, azismaradunk,elég nekünk, ha szavakban kiéljük magunkat, a dolgok úgyis mennek a maguk útján, akárhogy hangzik is a szó. Talán éppen ez az oka, hogy már nálunk, Magyarországon, is sokan vágyakoznak titokban a diktatúra után, amely — akárhogyan is forgatjuk a dolgot — megölője minden lelki önállóságnak és szabadságnak, megakasztója az egészséges kritikának és fejlődésnek, s nem egyeztethető össze az evangélium szellemével. Korunkban azonban annyira megmételyezett bennünket a diktatórikus szellem, * Bár e cikknek némely állításával nem értünk teljesen egyet, de a felvetett igen életrevaló indítvány miatt a legnagyobb készséggel közöljük abban a reményben, hogy a további hozászólások is e cikkel együtt elő fogják segíteni a református tanügyi kongresszus összehívásának gondolatát. (Szerk.)
