Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 2. szám - Szele Miklós: A nevelő tekintély az Ige fényében
Szele Miklós: A nevelő tekintély az Ige fényében. 55 mai nevelés legsürgősebb feladatának a „tiszteletben gyökerező tekintély“ helyreállítását tartja a szülő-gyermek, tanító-tanítvány viszonylatában. Gogarten, aki az ú. n. dialektikai theologia v. krízistheologia művelője, s vele együtt mi is, „tekintély“ alatt természetesen olyan dolgot értünk, aminek jogosultsága és szükségessége Isten igéjében van megalapozva. Tehát nem „Feldwebel-autorität“ vagy parancsuralom, hanem az a tekintély van szóban, melyet Pál apostol tanít (Róm. 13, 1 kk.) : „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől; és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek... Mert Isten szolgája ő a te javadra... Annakokáért szükség engedelmeskedni, nemcsak a haragért, hanem a lelkiismeretért is... Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok : akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot ; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet“. Isten, az egyetlen igazi Tekintély, minden földi és emberi tekintély egyetlen forrása és végső instanciája — midőn a szü'őt a gyermeknek s a gyermeket a szülőnek, a tanítót a tanítványnak s a tanítványt a tanítónak, az alattvalót a felsőségnek s a felsőséget az alattvalónak, az Ige hirdetőjét az Ige hallgatójának s ezt amannak rendelte, egyiket a másiknak adta, egyiket a másikkal exisztenciális módon összekötötte, egyiket a másiknak állandó és áldozatos szolgálatára kötelezte : ugyanakkor azt is akarta, hogy amíg e felsorolt viszonylatokban a nagyobb a kisebbnek igazán és az ő javára szolgál, addig annak a nagyobbnak a kisebb előtt tekintélye legyen, s e tekintély erős kapcsa úgy fűzze őket egymáshoz, hogy egymás iránt kölcsönös — a reánk bízott drága értéket megillető — tisztelettel viseltessenek. Mert azt már a régiek is tudták, hogy valamint a jó szülőnek a gyermek részéről, éppenúgy az engedelmes gyermeknek a szülő részéről tisztelet jár : „maxima puero debetur reverentia“. Amit az Újszövetség sok helyen mond arról, hogy Krisztus misztikus testében, az egyházban egyik tag a másiknak szolgál : az teljes mértékben áll a nagy emberi közösségek vagy „teremtési rendek“ (E. Brunner) másik kettőjére, a családra és az államra is. Az Isten által rendelt közösségekben a vezetett a vezetőnek s a vezető a vezetettnek felelős, s mindketten felelősek Istennek. Amíg a közösségi tagokban egymás és Isten iránt ez a felelősség és kötelességérzet él : addig, csak addig lehet egymás iránti tiszteletről s e tiszteletben gyökerező tekintélyről evangéliumi értelemben beszélni, De, míg él ez a felelősség- és kötelességérzet a vezető tekintélyekben : addig, aki ezek ellen lázad, Isten rendelésének támad ellene (Róm. 13, 2). És itt megszűnik az egyén elszigeteltsége, öncélú szabadsága, a humanisztikus ideálizmus által nagyratartott „autonómiája“, s helyébe a theonomia lép. Mert én magamat nem vonhatom felelősségre, csak egy másik, aki bizonyos értelemben fölöttem áll, vonhat engem felelősségre. (A testében-szellemében-erkölcsében-hitében elhanyagolt vagy megbotránkoztatott gyermek épúgy felelősségre vonja a szülőt Isten ítélőszéke előtt, mint az engedetlen gyermeket a
