Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 1. szám - Egyházi és iskolai hírek

segélyben nem részesülhetnek. Azonban ők is tartoznak L félévi tanulmányi előmenetelüket hitelesen (az igazgatóság által hitelesített félévi értesítővel, vagy leckekönyvmásolattal) február 10-ig igazolni, mert addig az ösztöndíj II. félévi részletét nem kapják meg. Egyetemi hallgatók azt is igazoltassák, hogy a II. félévre beiratkoztak, és hogy más 100 P-nél nagyobb ösztöndíjban nem részesülnek. ‘ . \ Debrecen, 1939. január. - \ Az Országos Református Tanáregyesület Elnöksége. NB! Ez a pályázati hirdetés sehol másutt nem jelenik meg, tehát a kartársak legyenek szívesek a pályázatra jogosultak figye lmét erre felhívni. Azon intézetek tanárainak gyermekei, ahonnan a díjakat nem küldték be — az Alapszabályok 22. §-a értelmében —:, jótéteményre nem számíthatnak, éppen ezért kérem azt a néhány intézetet, ahonnan a díjak nem érkeztek be január 1-ig, hogy február 10-ig még pótolják, hogy a nevelési segélyre való felvételnél ez a tény akadályul ne szolgáljon. Jakucs István. Hirdetmény a legközelebbi vallástanári vizsgára vonatkozólag. A Tiszán­túli Református Egyházkerület Püspökének, mint a Vallástanárképesítő Bizottság elnökének megbízásából tudatom a vallástanári vizsgálat után érdeklődőkkel az alábbiakat : a) A legközelebbi vallástanárképesítő vizsgá­lat Debrecenben, a második lelkészképesítő vizsga után 1939. február 20 és következő napjain fog tartatni, éspedig a zárthelyi írásbeli vizsga február 20- án d. e. 9 órakor a Kollégium kistanácstermében, a próbatanítás február 21- én, szükség esetén február 22-én délelőtt a református gimnáziumban (illetve, amennyiben női jelentkező is lesz, a Dóczi-intézet leánygimnáziumá­ban), a tanterv szerinti vallástanítási órán, a szóbeli vizsgálat február 21-én, szükség esetén 22-én a Kollégium kistanácstermében d. u. 3 órai kezdettel. b) A vizsgálatra vonatkozó tájékoztató iránt a vizsgálat előadójához (Dr. Csi­­kesz Sándor egyetemi professzor, Debrecen, Kollégium) kell fordulni, ej A vizsgálat iránti kérvény a tájékoztatóban megjelölt mellékletekkel felszerel­ten a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökéhez címezve 1939. január 10-ig küldendő be Debrecenbe. A kérvényhez mellékelni kell a feladóvevényt, amely szerint a jelölt a 60 P vizsgálati díjat és a 6 P bizonyítvány díj at a Tiszántúli Református Egyházkerület pénztárába (Debrecen, Kollégium) az összeg rendeltetésének megjelölésével bekiildötte. A díjak befizetése nélkül az Egyetemes Konvent 126—1932. sz. határozata értelmében senki vizsgá­latra nem bocsátható, d) A vizsgálatra állani kívánó jelöltek közöljék pontos címüket is, hogy a próbatanítás tárgya velük 1939. január 20-ig közölhető legyen, viszont a jelöltek tartoznak á kidolgozott próbatanítást három gép­írásos példányban, mindhárom külön-külön félkemény (karton) fedélben jan. 31-én déli 12 óráig ajánlott levélben a vizsgálat előadójához megküldeni, ej A vizsgálatra állani szándékozók személyesen jelentkezzenek február 20-án reggel 149 órakor a Kollégium kistanácstermében a vizsgálat előadójánál, aki a részletes vizsgabeosztást közölni fogja a jelöltekkel, f) A jelölteknek előregondoskodtatás céljából emlékezetébe hozzuk, hogy az oklevélre az újabb bélyegilletéki szabályzat értelmében 10 P-s okmánybélyeg ragasztandó, amit a jelentkezés alkalmával mindenki beadni tartozik. Debrecen,1938.dec.l3. Elnöki megbízásból: Dr. Csikesz Sándor, egyetemi professzor, a Vallástanár­képesítő Bizottság előadója. Pályázati hirdetés. A Református Egyetemes Konvent tankönyvügyi bizottsága a Deb­recen sz. kir. város és á Tiszántúli református egyházkerület könyvnyomda­vállalatával kötött szerződése alapján pályázatot hirdet a következő refor­mátus népiskolai tankönyvekre :

Next

/
Oldalképek
Tartalom