Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 11. szám - Dr. Juhász Béla: Nemzetünk életének változásai és az iskola
412 Dr. Juhász Béla: Nemzetünk életének változásai és az iskola. menyét fel kell tárnunk. Az intézet nem tévesztette szem elől ezt a követelményt. Elmondhatjuk, hogy az iskolában most növekedő ifjúság először 1938 október-novemberében találta magát szemközt a nemzet igazi sorsproblémájával. Ami eddig történt, nem volt számára eleven hús és vér, mert pillanatnyilag mindig csak tétlenséget követelt tőle, szavak, retorikus felbuzdulás hallgatását, egymást váltogató, új nevek alatt felbukkanó mozgalmak puszta tudomásulvételét. Az idő és az emberekben jelentkező beletörődés előrehaladtával az ifjúságnak mondott szavak és kifejezések egyre kevesebbet jelentettek. Mindezt azért vázoljuk itt, hogy rámutassunk a nevelők nehéz lelki helyzetére. Kétségtelen, hogy a lelkesedés elsőízben volt most természetes. Az ifjú (a mi intézetünkben felerészben katonaköteles) először érezte : mit jelent felelősséggel magyarnak lenni, amikor a katonai behívások az intézetbe érkeztek; rájött, hogy ha kell, cselekedni is kell a hazáért, amelyért eddig csak beszélni kellett. Ifjúságunk lelkesedéséről mégsem lehet mondani, hogy meddő volt, bár hiányos volt a tárgyi alap. Növendékeink meglepően egyéni kezdeményezéssel törekedtek visszakerült véreinkhez kapcsolódni. Külső, hivatalos indítás nélkül az osztályok egymást ösztönözve írtak kiforratlan stílussal, de lelkes, nemes hangú üdvözlő iratokat, emléklapokat a felvidéki ifjakhoz ; egy növendék számukra a Kormányzó úr arcképét rajzolta meg többször, mások rendkívül buzgón gyűjtöttek zászlóra, amit testvéreiknek küldtek ; a „Magyar a magyarért“ mozgalom meg a Repülő-alap javára való gyűjtésben nemes versenyre keltek, s egymást múlták feuil a jókedvű adakozásban. Ez az iskolai év az áldozatkészség nagy próbája volt. A testület nagy elégedettséggel szemlélte a nemzeti érzés szép megnyilatkozásait, s áldozatos nemességüket készséggel elismerte. E megnyilatkozásoknak szabad utat kellett engedni, hogy így keletkezett apró élményeik ereje az intézetet a nemzetnevelés nehéz munkájában segíthesse. Az adakozók úgy érezték, hogy részesei lettek a nagy történeti folyamatnak. A felszabadult terület megszállása idején naponta érezték, hogy olyan nemzetnek tagjai, amely a számára születő igazság feszültségében remeg. Ez az érzés láthatatlan nemzeti egységet kovácsolt egybe. A honvédség lendülete a leventeoktató tanfolyamot is végző növendékeinkre határozottan jó hatással volt: önbizalmuk nőtt, s lelkűk felszabadult a gyengeség és kiszolgáltatottság erőtlenítő, rossz érzése alól. Ismereteik pótlódtak az internátus rádiójának hallgatása által; a híreket a fejlettebbek a nemzetért aggódás állandó izgalmában vették tudomásul. Növelte a nyugtalanságot kinek-kinek az egyéni sorsába való belenyúlás lehetősége; sok növendékünk rájöhetett, hogy a nemzet örökké változó életének menetébe beleszövődik a maga egyéni életének változandósága. Rájöhettek, hogy egyes ember és nemzete élete szorosan összefügg, hogy az egyén nem teheti túl magát nemzete változásain ; ennek felismerése a nemzetnevelés eredményét mutatja,
