Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 9. szám - Bartók Miklós: Tudománnyal és fegyverrel
Bartók Miklós: Tudománnyal és fegyverrel 359 földről tekintessék át, természetesen a közeliek élesebben, a távoliak elmosódottabban. Ezek is a nemzeti önismeretet mélyítik tehát, amely nemzeti önismeret tartalommal tölti meg azt az életkeretet, melyet Makkai a nemzetet védő állandó harci felkészültségben jelöl meg. Nem az az új itt, hogy a tanítási anyag adott szempont — itt a nemzetnevelés — köré koncentráltassék, hiszen ez régi elve a didaktikának, hanem az, hogy a keret és a tartalom egymásból következzék. Még jobban a lényegig ásva : a tanult anyag azáltal váljék élővé, hogy a nemzeti exisztenciából adódott életkeretet tölti ki. S ezen a ponton az életkeret is igazoltatik : a hősiesség, a nemzeti akaraterő diadalt ül a tudományokon is, s kényszeríti magának teremni. És harmadszor új dolog Makkainak a keresztyénségről tett nyilatkozata is. Erdély volt püspöke harcot indít a liberálizmus hamis felfogása, az „általános emberszeretet“ üres frázisa ellen. Mert a krisztusi szelídség és türelem nem azt jelenti, hogy általa a gonosz elszenvedtessék, hogy puhasággal, elereszkedéssel és gyávasággal az életet megrontó bűn palástoltassék. „A bűnnel szemben az evangéliumnak kérlelhetetlen katonai szelleme van, és Krisztus egyházát ezen a földön való életében ecclesia militans-nak, harcoló egyháznak nevezték őseink.“ Ha tehát egy nemzet fennmaradásáért harcol, csak az álkeresztyénséggel juthat ellentétbe, mert az igazi nemzetszolgálat nemhogy ellenkeznék az evangéliummal, hanem ez a szolgálat egyenesen Istentől kapott és rendelt megvalósulási tere és alkalma a hívő életnek. Ezek a gondolatok éles cáfolatai annak a törekvésnek, amely krisztusi jelszavaival alkalmas a nemzet elaltatására, s további stagnálásra csábítja a már-már egészséges irányba kibontakozó nemzeti erőket. S ha végül szabad ehhez a nagyvonalú, lélekkel megírt nemzetnevelési tervhez kiegészítéseket fűznünk, akkor — szerintünk — eggyel meg kell toldatnia : a mai katonai nevelésben még meglévő osztrák szellemi hagyományokat nemzetiekkel kell felcserélnünk. A mai kiképzés gépies rendje, a csak az alázatosságra való szoktatás abból a világból ered, amikor a magyarság idegen érdekeknek és dinasztiának a szolgája volt, egy önállóvá lett nemzetnek ide is be kell vinnie a nemzeti exisztencia gondolatát. A magyar katona mindig hős volt, de mennyivel hősebb lenne, ha a gépies cselekvésen kívül a saját öntudata és meggyőződése is tettekre sarkalná! A gyakorlótereken a nemzeti géniusz világítson, a gyakorlati kiképzést több szellemi és lelki oktatás egészítse ki. Ha sikerülne elérni, hogy a katonai szolgálatot egyetlen magyar se tekintse tehernek, mert benne saját nemzeti mivoltának kiélését érzi, ha nemcsak a nemzet szellemébe vinnénk militárizmust, hanem a militárizmusba is több szellemet, azaz két oldalról indulna meg a közeledés polgár és katona között, akkor hamarabb érnők el a minden körülmények között helyes célkitűzést, hogy minden magyar egyetlen honvéd-testvéri közösségben olvadjon össze.
