Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából
302 Bartók /• Miklós: Individualizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából. S mi volt az eredmény, ha minezt szellemi téren nézzük? A görög szellem elvirágzása idején alkottak-e többet a filozófusok, vagy amikor e hatalmas szellem még ereje teljében volt? A katonacsászárok és diadochok korának irodalma volt-e különb, vagy az Augustus birodalmáé? A renaissance és reformáció nagy német szellemi összefogása adott-e többet a német irodalomnak, vagy az utána következő korszak, amikor a kollektív erőket a harmincéves háború felmorzsolta? Amikor a nagy háború után a birodalom részeire bomlik, az irodalmat pedig egy századon keresztül, egészen Klopstock fellépéséig a minden eredetiséget nélkülöző utánzások korának szokás nevezni? Amikor a büszke német szellem önként veti magát a gyűlölt francia szellem hatalmába? És ki merné állítani, hogy a magyar klasszicizmus korának nagy nemzeti összefogása és egységes ihlete nem termett utólérhetetlenül többet, mint az utána jövő politikai és társadalmi liberálizmus kora? Meg hogy az utóbbi évtizedek magyar irodalmának az előzőkhöz mért fellendülése a világháború közel s távoli viharai által egymásradöbbentett magyarságnak volt a közös életjeladása? Ezek a tények mind arra a törvényszerűségre vallanak, hogy az egyének a kollektívumból merítik erejüket, s az egyénnek az a kor és miliő a meghatározója, amelyben él. Madách ezt az igazságot igy szemlélteti : Ha nagy Hunyad nem méltó nép körében Jő a világra, hogyha szerecsen Sátornak árnya reszket bölcsején : Mi lesz első hőséből a keresztnek ? Vagy Luther, hogyha pápa lesz esetleg, S Leo tanár egy német egyetemben ; Ki tudja, nem reformál-é emez, S az sújtja átkát a dúló merészre ? Mi lesz Napoleon, ha büszke útját Nem egy nép vére egyenlíti ki ? Elposhad tán egy bűzhödt laktanyában. Egy óriási, letagadhatatlan tény előtt állunk tehát, és ez az, hogy az egyénnek szüksége van a közösségre, mert ami naggyá teheti, az egyedül az. Nemcsak arra az észszerű igazságra gondolunk, hogy az egyénnek érvényesülni kell, tehát terepre, körülményekre és alkalomra van szüksége, hanem azt állítjuk, hogy az egyes ember keletkezésének kérdése fordul meg azon, hogy van-e közösség, amelyből kisarjadhat. Ahogy a magzatra nézve nem mellékes, hogy az anya mivel táplálkozik és milyen körülmények között él, mert legkisebb lelki rezdülései is kihatással vannak a születendő gyermekre, ugyanúgy nem mellékes, hogy az idő méhe, amelyben percenként támadnak új életek és lehetőségek, hogyan érleli és milyen indítással bocsátja szárnyra millió életét és lehetőségeit. Az egyes ember szülője nem két ember, hanem száz meg millió, kiknek hatalmas kollektívuma ugyanúgy olvasztja, edzi és mintázza a születő, felnövő és alkotó embert, mint a tenger árjának ezer cseppje sodorja, színezi és ízesíti az ezeregyediket. Miért van egyetlen óriás tölgyfán számtalan makk,
