Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából
298 Bartók /. Miklós: Individualizmus és univerzólizmus a ntvelés szrmpontjákól. közel és távoleső individuum, úgy van közel és távoleső univerzália is. Minél távolabb áll a tapasztalástól az egyes létező, annál többet kell hozzáadnia az értelemnek, hogy valamimódon« ismertté váljék, egészen természetes, hogy ez a helyzet az univerzáliákkal is : minél kevésbbé tapasztalható valamiben az egyetemesség, annál inkább válik az értelem müvévé. S ha olyan messze van, hogy még a tudat is idegenkedik szervesen beilleszteni tartalmai közé, akkor a puszta név és szimbólum ködképeivé válik, sanda gyanút keltve alkotójában létezése iránt. Az azonban, hogy vannak univerzáliák, melyeknek létezését nem tapasztalhatjuk, korántsem következik, hogy univerzália de facto egyáltalán nincs. Minden dologban van egyetemesség, az a dolgokkal épúgy megismerhető, mint magnk a dolgok. S ha valaki azt állítja, hogy csak dolog van és egyetemesség nincs, époly képtelenséget állít, mintha azt mondaná, hogy csak egyetemesség van és dolgok nincsenek. Kissé merésznek látszik, de ha választani kellene, az utóbbit állíthatnék nagyobb valószínűséggel. Az egyest felismerni annyi, mint benne valamiféle egyetemességet konstatálni, amely által mint egyes létezhetik. Mihelyt nevet adtam valaminek, már kategorizáltam, azaz besoroztam valamely univerzális keret érvénye alá, e nélkül az egyetemesítés nélkül annyi névnek kellene lenni a világon, ahány falevél, porszem és atom. Azáltal, hogy valami ember, növény vagy idea, szükségképpen állanak fenn ezeknek egyetemes kategóriái, melyekbe előbb bele kell tartozniok, hogy mint ember, növény vagy idea létezhessenek. A kérdésre tehát, hogy mi több, az individuum vagy az univerzália, készen adódik a legkézenfekvőbb felelet: az univerzália megelőzi az egyes létezőket. Csakhogy ennek világossága a szemlélet természetétől és erejétől függ. Ha valaki mindjárt a kozmoszra gondol, mihelyt ezt a szót hallja, hogy univerzália, természetszerűleg fut szét egész világa a nemlétezés és látszólagosság ködös távlataiba. Ha ezzel a szemlélésmóddal tekinti a nemzetet, a fajt és a társadalmat, természetes, hogy az egyedek az összefüggéstelenség szürke konglomerátumába mosódnak bele, szellemet, gondoltságot az ideavilág platoni opálszerűségét látja meg a szerves és valóságos összefüggés acélvázai helyett. Ha ellenben a világmindenséget is a körülöttem lévő tények cementegységén át nézem, akkor abban is erősebbnek, többnek és hatalmasabbnak fogom látni a rendszert és összességet, mindennél erősebben fogom hallani a létezés legfőbb parancsát, amely szól minden teremtett individuumnak : vagy beletartozol valamibe, vagy meg sem születhetsz. És ez a pont az, amelyen létünk és nemlétünk kérdései legalább is annyiban eldőlnek, amennyiben reánk tartoznak. Pauler Ákos a kategóriákról szólva megemlíti, hogy vannak ontológiai és logikai kategóriák. Az előbbi megismerésének eredete a szemléletben van, az utóbbié az evidenciaélményben. Nagyjából fedi
