Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából
Bartók. ]• Miklós: Individualizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából. tehát, hogy aki polgárrá és katonává, munkássá vagy uralkodóvá, hazafivá vagy hazaárulóvá segít nevelni akarva vagy akaratlanul az emberiséget, az a legkomolyabban politizál. Minden ember valamilyen ember, és ezért nem lehet senkit úgy nevelni, hogy valamilyen színét a világnak ne segítsen kidomborítani. A nevelő színezi és adja meg a lelkek távlatait, tudnia kell tehát, hogy a világnak mik a színei, s mit rejtenek közel s távoli fellegei. Ő a névtelen kőműves, aki munkása minden idők történelem-építésének, s így látnia kell szünet nélkül az eltervezett dómot, nehogy mutatványos bódé épüljön a kezei alatt. De látnia kell mindezt a hivatásos politikusnak is, aki azáltal válik Isten küldöttjévé, hogy feladatát pedagógiai feladatnak fogja fel ; sejtett, de nem leírott törvény, hogy igazi politikus csakis az lehet, aki egyben nevel is. Boldog világ, ahol ez a törvény betöltetik! A történelmi folyamat eme sajátos energiabeosztásából következik, hogy az individuumok és az univerzáliák hatalma folyton váltogatja egymást. Felületesség lenne azonban individuumoknak az alávetetteket, univerzáliáknak a parancsolókat tekintenünk, márcsak azért is, mivel az alávetettek és a parancsolok viszonya sohasem változik. Az alávetett sorsa az összesség tagjának lenni, egészen természetes, hogy amikor nem akar alávetett lenni, ellensége lesz az összességnek, hajlamai tehát inividuálisak. A parancsolónak viszont érdeke, hogy az összesség fennmaradjon, mert ha ez felbomlik, kinek parancsol? Ezért hajlamai univerzálisak, s így a világban nem tűr egyéni színeket. A viszony tehát mindig azonos, legfeljebb a küzdelemben a felek helyet cserélnek, s úr lesz a szolga és szolga az úr. Miért ellenzéki a bukott miniszter? Mert nem parancsolván többé, a hatalomszabta keret őt is úgy szorítja, mint a többieket. S miért lesz diktátor a szabadságért küzdő hajdani népvezér? Azért, mert parancsolnia csakis úgy lehet, ha még volt elvtársai is engedelmeskednek neki. Ez a kérdés tehát circulus vitiosus, amely onnan származott, hogy az egyetemességet egyénnek tekintettük, azaz egynek vettük a parancsolót azzal a céllal, amelyet képvisel. Az egyén mindig egyén, még akkor is, ha egyetemes cél szolgálatában áll, valaki azzal, hogy parancsol, hogy milliók ügyét képviseli és megszemélyesíti, még nem lesz „univerzália“. Ezen egészen mást értünk, olyasvalamit, aminek természetrajza gyökeresen különbözik az egyénétől. Az alábbi sorok jórésze erről kíván szólni. Ha tehát az egyének uralmát összevetjük a közösség uralmával, egyszerűen logikai hiba arra hivatkozni, hogy hiszen a tömegek uralmát is egyesek képviselik. A fascismus és a nemzeti szociálizmus kétségen kívül univerzálisztikus rendszerek, hiszen erejük a kollektivumban, az összességben van, jóllehet mindkét mozgalom megindítója és képviselője etikai individualista, mint ahogy az volt mindkettőjük őse, Nietzsche is. Sőt maguk a mozgalmak is az etikai individualizmus alapján állanak céljaik és eszközeik szerint, hiszen célja mindkettőnek önmaga, eszköze pedig a saját ereje. De mint
