Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 6. szám - Megjegyzések

Megjegyzések. 2 75 nek tárgyait a II. osztály növendékei rajzolták, festették, vágták ki és ragasz­tották föl. A művészi levelek, vonalak, gyökerek, lepkék, méhek képei az apró gimnázisták nagy szeretetéről és nagy kézügyességéről beszélnek. Színes és színtelen képek sorakoztak egymás mellett. Legsikerültebb volt egy méh­­nek vöröspapírból kivágott képe és egy cérnából csinált finom művű pókháló. Az az öröm, az a szeretet, s az a verseny, amely a növendékeket munka köz­ben eltöltötte, pedagógiai szempontból becsülendő eszközzé tette ezt a kopott szekrényből kiállító szekrénnyé előléptetett pedagógiai eszközt. Alig várták már a fényképkiállítás és a rajzkiállítás megnyitását. A szomszéd teremben ugyanekkor a tanulók által gyűjtött bélyegek voltak kiállítva, amely kiállí­tás látogató közönsége hasonlóképpen belőlük került ki. íme egy eszköz, amely a rest és hanyag tanulót is meg tudja mozgatni. Sárospatak. Gulyás József. A tanítási idő tartamáról. A magyar pedagógusok már régóta törik a fejüket azon, hogy azt a temér­dek ismeretanyagot, amelyet a modern életre való felkészülés megkíván, hogyan lehetné leggazdaságosabban a gyermek leikébe úgy beleoltani, hogy ő ne legyen túlterhelve, sőt a délutáni ideje is szabad legyen. A többi között azzal is próbálkoztak, hogy d. e. 6 órát tartsanak. Ez természetesen csak úgy volt lehetséges, hogy az órák tartamát csökkentették. Az 1934. évi XI. te. végrehajtási utasításának 25. §-a kimondja, hogy a tanítási idő napi 5 órát meg ne haladjon. A második bekezdés e kifejezését úgy kell érteni, hogy az 5 óra annyi, mint 300 perc. A szünetek nincsenek ebbe beleszámítva. Régen ilyen volt az órák beosztása : 8—9, 9—10, 10—11, 11—12, 12—1. A szünetek pedig így jöttek : 5, 10, 15, 15, 15 = 60 perc. (Az első szünet tulajdonképpen csak a tanárnak szólt.) Tehát 8—1-ig 60 perc szünet volt, a tanítási idő így voltaképpen csak 4 teljes 60 perces óra = 240 perc volt. Most az a gondolat vetődött fel, hogy rövidíteni kellene az órákat is, a szüneteket is, hogy 5 óra helyett 6 óra tartassák. Az 1935—36. iskolai évben ezt kétféle módon ipar­kodtak elérni. A 3000—1935. sz. rendelet 10. pontja szerint vagy így jöttek az órák : 50, 50, 45, 45, 40, 40 perc, közben 10 perces szünetek ; vagy az összes órák 45 percesek voltak, 10 perces szünetekkel. A régi, könnyen megjegyezhető beosztás helyett új, nehezebben megjegyezhető órabeosztás keletkezett. Több iskola a 45 perces órákat fogadta el. Ennek órái így festettek : (8—845, 856— 940, 950—1035, 1045—ll30, ll40—12 25, 1235—l20). Az órák végződése 5 perccel korábban volt az előbbi óránál. Azonban csakhamar rájöttek arra, hogy a tízóraizás nem bonyolítható le 10 perc alatt, így erre 15 percet adott az iskola, és a harmadik óra után az órák végéig 5 perccel később következtek be (1050— ll35, ll45—1230, 1240—425). így a tanítás 1 óra 25 perckor végződött. A hat tanítási óra mellett 1937—38-ban 55 perces szünet lett. Ezt az ú. n. rövid órát a 6126—1936. sz. rendelet a polgári iskolába is behozta ; a tanítóképzőkbe a 18,229—1937. sz. rendelet állította be a rövid órát, de csak címben, a szöveg nem szól róla. A népiskolákról a 67,432—1935. VI. sz. rendelet intézkedik. A Hivatalos Közlöny 1937. évi 11. számában olvasható az 5200—1937. ein. B. jelzésű rendelet 9. pontja a tanítási óra tartamára nézve meghagyja a régebbi irányelveket. Az 1938-i 109,646. IX. sz. rendelet a középiskolákra, a 109,350— 1938. IX. sz. rendelet pedig a polgári iskolákra nézve rendeli el az új rend­tartás 65. §-ának intézkedését: a kísérletek befejeződtek, ezután a tanítási óra időtartama 50 perc, a 13 óra után, azaz 1 óra után 40 perc. Most tehát az órarend így fest : (8—85>, 9—950, 10—1050, ll05—ll35, 12“—12“, l05—l45). Köbben a harmadik óra után 15 perc szünet van. Ez már könnyebben meg­jegyezhető : az órák 11 előtt órakor, 11 után 5 perccel óra után kezdődnek. Lássuk, e rövid idő alatt milyen tapasztalatokat szereztünk az új be­osztásról? A legelső az, hogy az ú. n. órás beosztásnál az első óra 55, a második 50 perces volt, a harmadik órától kezdve 45 perces volt a tanítási óra. E be­osztással nagyon jól tudtuk írásbeli dolgozatoknál felhasználni az első órákat, 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom