Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 5. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Az olvasmány felhasználása a magyar irodalomismeret tanításában
216 ßr. Ruhmann Jenő: Az olvasmány felhasználása az írod. tanításában. ismeretből, az egyes korok jellemző életszemléletének felismeréséből, s a gondolatok és érzelmek kifejezésmódjának, szóval a stílusnak elemzéséből fog állni. A magyar nyelvi és irodalmi oktatásnak alapja és segédeszköze ezentúl nem a tankönyv, hanem az olvasókönyv lesz, amelyet részben rövid elméleti összefoglalást nyújtó tankönyv, részben, s főként az olvasmányok alapján az iskolában készülő jegyzet, diárium egészít ki. A magyar irodalmi oktatásnak ezt az átalakítását nemcsak elméleti, hanem tapasztalati okok is kívánták. A szakemberek már régóta elégedetlenül látták, hogy a középiskolai ifjúság magyar irodalmi ismerete nagyon fogyatékos, ítélete habozó és bizonytalan, tudása pedig nem annyira irodalmunk jeles alkotásainak pontos ismeretén, mint inkább az irodalomtörténeti kézikönyvek, sőt ú. n. dióhéjakban tömörített összefoglalások, vagy az iskolában tollbamondott, olykor sokszorosítva terjesztett jegyzetek irodalomtörténeti adatain nyugszik. Különösen érettségi vizsgálatokon lehet megállapítani a tanulóknak kiváló irodalomtörténeti, de feltűnően szegényes irodalmi ismereteit; folyékonyan előadják a tankönyvből, vagy a jegyzetből megtanult szöveget, de alig ismernek valamit abból az irodalomból, amelynek történetéről, s műveinek méltatásáról kifogástalan szóbőséggel tudnak előadást tartani. Némi túlzással élve azt lehetne mondani, hogy a tanításnak és tanulásnak e módja mellett jóformán elsikkad az irodalom, annyira előtérbe lép az adatszerűség, s a már készenkapott s gyakran szinte gépiesen elsajátított megállapítások és esztétikai ítéletek folyékony előadása. Pedig ez az eljárás az irodalom erkölcsi, jellemfejlesztő, ízlést nemesítő és gondolkodásra késztető hatását nagy mértékben csökkenti, majdnem egészen feláldozza. Az irodalmi mű nevelő ereje akkor érvényesül zavartalanul, ha az olvasó közvetlenül meríti belőle a benyomásokat. Mi, magyarok, kis nép vagyunk politikai vagy gazdasági erőnk alapján nem számíthatunk vezető szerepre a népek versenyében, szellemi erőnk és kiválóságunk azonban messze előre visz a népek rangsorában, olyan előkelő helyre, ahol a hatalmas világnépek a szomszédaink. Ez a szellemi erő pedig főkép irodalmunkban teljesedik ki, azért oktatásunknak sokat kell merítenie a szellemiségnek abból a kristálytiszta forrásából, amely gazdag irodalmunkból oly bőségesen buzog elő. De ez a forrás csak akkor fogja táplálni és gazdagítani a szellemet, ha mindenki, tehát a tanuló is közvetlenül merít belőle, vagyis szabatosabban kifejezve magunkat: ha az irodalmi ismeretek megszerzéséhez az egyéni élmény emléke tapad. Tehát minden tanulónak magának kell elmerülnie az irodalmi mű tartalmi és alaki szépségeibe, s természetesen a tanár figyelemkeltése, irányítása és magyarázata alapján sajátmagának kell átélnie is egy költeménynek, színműnek vagy regénynek a hatását, sőt magának kell ítéletet alkotnia is az olvasott műről. Jól tudom, hogy tanulóink nagyrészének szellemi színvonalát és érdeklődését felülhaladja ez a kívánalom, azonban hiba volna, ha célkitűzésünkben a tehetségtelenek és a közömbösek szellemi igényét
