Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 4. szám - Külföldi lapszemle
180 Külföldi lapszemle. Mindennek a mély szellemi tartalmat megadja : a szigorúság a gondolkodás íegyelmezésében, a nyelv szabatos használatában, a szép formáinak és az ízlésnek fejlesztése, erőteljesség a testben, finomság az érzésben, tisztelet a múlt iránt, józanság az értelmi életben, ügyesség a gyakorlati kivitelben. A 2—-3. füzetben F. Sauerbmch berlini sebészprofesszor ír „Mensch und Technik“ címen. Az ember és a technika problémája az egész társadalmi életbe belenyúl. Az emberiségnek a technikába vetett hite folyton alakult. Kezdetben szinte vallásos hittel látták benne az emberiség üdvének az útját, mások a kultúra romboló ellenségét látták benne. A technika pedig közben haladt, és sajátos jegyét rányomta a korra. A gépi technika mellett szerző az orvos szemével nézi az ember legsajátabb énjéhez tartozó technikai készségeket, amik az embernek keze révén a sajátjai. A mechanikai szemlélésmódnak a gép és ember viszonyában engedményeket kell tennie, és teljességi igényét fel kell adnia abban is, mintha ez volna egyetlen alapja az egész technikának. Nemcsak az anorganikus teszi a technikát, az organikusnak is része van benne. Az anorganikus értelmezése is bővült a modern fizikában : az anyag molekuláris alapszerkezete dinamikus összefüggést mutat. Képes értelemben tehát elmondható : a vas él. A természet lényege tehát általános nagy talány. Ennek felismerése segíthet arra, hogy a technikai munkában a rationális és irrationalis erők részesedését helyes viszonyba hozzuk. így pl. a feltalálónál az exakt tudományos belátás és az irratioriális képzelőerő nem ellentétek, hanem teremtő szintézisben vannak egymás mellett. Ezt annyira méltányolni kell, hogy pl. helytelen lenne, ha központilag szervezett kutatás-irányító központok külső beavatkozással akarnának találmányokra serkenteni. A szellem szabadságának a hitében lehet leküzdeni a szűkkeblű, önző anyagiságot, aminek a technika nem szükségképpen a hordozója, csak akkor, ha nyers és kíméletlen magángazdasági céloknak szolgál. Az ember és a gép viszonyában szociális szempontból is ismert eltolódások jöttek létre : 1. A gépet kiszolgáló munkás a láthatatlan helyről utasított felügyelővel áll csak „személyes“ viszonyban, az igazi gazda az ő számára nincs sehol. 2. A munkás a felaprózó munkamegosztás által elszakad a saját keze munkájától. Ezeket a bajokat a mélyreható nevelőmunka szünteti meg úgy, hogy 1. a vezető helyeken igazi személyiségek állanak, akik példát adnak, mert magasabb életértékeket szolgálnak, mint a saját énjük kívánságai : a nép és az állam szolgálata élethivatás előttük ; 2. a megosztásból eredő érthetetlen részletmunkát azáltal kell a munkás előtt értelmessé tenni, hogy megértetjük vele : részletmunkája az egész szempontjából múlhatatlanul szükséges. A 4. füzetben Benno v. Wiese „Der Gedanke des Volkes in Herders Weltbild“ c. értekezése azt mutatja ki, honnan alakult ki Herderben a nép olyan felfogása, hogy az nem tömeg és alsó réteg, hanem nyelv, leszármazás és történelmi fejlődés. A népben divinum van, mondja a herderi kelet-német misztika ; a népek sokaságában „az istenség világának élő lehelletét“ kapja az ember. így lesz a történelem Herder előtt az isteni és az emberi találkozásának a színhelye. A jelen képe vigasztalan, mert Herder az elmechanizálódásnak a jeleit látja, amely a népek jellemét kezdi ki, és ezért menekül kora sivárságából az emberi nem eredetéhez. így lát Herder a népben,Természetesen üde egységet“, amely felszabadítja az embert a felvilágosodás társadalmi észkultúrájának az általánosító mértéke alól. Rousseau hatása is működik : a világfejlődést mint az eredetileg tiszta őskezdettől való elszakadást látja. Herder népeszméjének sajátsága még a fiatalság, a frissesség. A világ azért nem vénül meg, mert a népekben a teremtő élet mindig újra születik. A népi ifjúság derűlátó gondolata különbözteti meg Herder felfogását a rousseaui és hamanni kultúrgondolat borúlásától. A nép nyelvközösség, és a nyelv Herdernek nem rationalis jelrendszer, hanem foglalata a népiségben ható lelki erőknek. A nyelv tanúbizonyság arra nézve, mennyi eredetiség és közvetlen élet van a népben. A nyelv „éneklő természet“, a természet költészete, és az igazi költészet a nép dalában, zenéjében, lelkében van. így aztán a népdal is Herdernek nem mint „műfaj“ fontos,
