Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 4. szám - Dr. Kemény Gábor: Vajda Péter és a magyar protestáns hivatástudat
166 Dr. Kemény Gábor: Vajda Péter és a magyar protestáns hivatástudat. nem magát az utolsó lényeget illeti, hanem külsőségeket, és így kilátásunk van, hogy csakugyan valamikor egy vallás uralkodik a földtekén, s az emberek mind testvérei lesznek egymásnak, testvérek egy élő istenben, az egy vallásban. ..“ (E. B. 156). Mi a célja a Vajda Péter elgondolta hitegységnek? Nem más, mint a reális valóság : megteremteni a nemzeti egységet. Ezt célozza az a gondolata is, hogy a protestáns felekezeteket egységesíteni kellene, s a protestantizmust végül világvallássá tenni. A protestantizmust ő mint az észszerű vallást szeretné diadalra juttatni, s e cél adja ajkára e prófétikus szavakat : „Százezrek vannak e hazában, kik minden felekezetiességen felülemelkedtek, kik előtt szent ezen szó : ember, és benne mindig Isten képét látják, és isteniül tudják, hogy minden teremtményét egyaránt szereti... vallás kellene nekik, mely eszüket és szívüket kielégítené. Engedjétek, és én ilyenné teszem a protestantizmust. .. s dagadó árjai elözönlik a világot. ..“ (E. B. 256). Nem nehéz megérezni, hogy e sorokban többről van szó, mint puszta észszerűségről. Magáról az Észről van itt szó, magáról az élő szellemről, melyet épúgy nem lehet korlátozni, mint a „napsugarakat az égen, vagy a lebegő sasokat a felhők között“. „Korlátozzátok, ha lehet a napsugarakat az égen, vagy a lebegő sasokat a felhők között, vagy a villámokat a felhőkben, akkor fogjátok az észt is korlátozhatni és szűk pórázra kötözhetni...“ (E. B. 195). De nem elvont dolgoktól van szó, akármilyen filozófiai mélységek felett jár: a hitbeli egység, a monizmus győzelme a dualizmus felett neki annyiban fontos, amennyiben a magyar egységet, a magyar megváltást szolgálja. Erre való a vallás is, „az istennel való szellemi összeolvadás“. Az ész vallása a nemzeti hivatás szolgálatában áll, a feltámadásnak nála az az értelme, hogy a jogot, igazságot, emberszeretetet, bizalmat támasszuk fel az emberek között. Lelki vergődéseit megrázóan írja le a feltámadásról szóló 25. beszédében : „Körültekintők a nemzetek között, és látám, hogy egyik gyűlöli a másikat... pedig az én szent könyvem, a természet azt mondá : egyik nép olyan jó, mint a másik. Körülbolyongék az emberek között, gondatlan gyermek, ki senkinek sem árt, ki mindenkinek égett használni: az embereket komoraknak találtam, kik visszataszíták az elfogulatlan kebelt... Mindenki saját örömét vadászta. Amazok mások zsírján híztak, és én mondám nekik : barátaim, munkálkodni kell, nem zsarolni, így jön meg isten valódi áldása. Betekintők a templomokba nézni : miképen imádják istent?... Nekem mindenem az Isten vala... nem ada semmit a társaság, nem adtak semmit az emberek: ő volt atyám, királyom, mindenem. Mint óhajtám őt imádni ! De az emberek mint eretnekre pillantának reám. . . mert nem hidegen imádtam őt az ő beteg ceremóniájuk szerint, hanem forrón, lélekbül, mint szívem sugallá... Néztem a törvényszékeket és az igazság palotáit. E székekben nem az igazság ült, e verítéken
