Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 3. szám - Vitéz Szabó Lajos: Történelem-tankönyveink
120 Vitéz Szabó Lajos: Történelem-tankönyveink. korunkkal kapcsolata. Ezért nagyon helyes a tantervnek az az intézkedése, hogy a régmúlt eseményeket az utolsó másfél század történelmének javára mind a magyar, mind az egyetemes történelemnél megrövidítette. Viszont ebből az következik, hogy minél régibb a kor, annál inkább össze kell vonni anyagot, amelyet új tankönyveink már az ókornál sem alkalmaznak egyformán mindenütt. A teljesen magában álló s egyedül magáért előadott esemény vagy korrajz csak nagyon kevéssé érdekli a mai embert, de mindjárt érdekessé tudom tenni még Egyiptom történetét is, ha a képírást úgy tanítom, mint mai írásunk alapját, ha művészeti alkotásaiknál kiemelem a ma is látható szobrokat, gúlákat, ha a Nílus áradásait a mai áradásokkal, s ha Egyiptom akkori jelentőségét mai jelentőségével vetem össze. Róma háborúinál, amelyek egyébként regényes részleteikkel magukban is sokszor érdeklődést keltenek, megmagyarázom, hogy ezekkel vetették meg alapjait annak a római birodalomnak, mely a maga latin nyelvével és műveltségi elemeivel az egész középkoron át döntő történelmi tényező volt, és még a mai népek kulturális életében is nagy szerepet játszik. Magánál a római terjeszkedésnél pedig önként adódó analógia a legújabbkori sőt jelenkori imperialista törekvések. Kényes kérdés, de egy ilyen fejtegetésnél semmikép el nem hallgatható szempont a tankönyv állásfoglalása. Kell-e a tankönyvírónak egyáltalán állást foglalni? S egy ilyen állásfoglalás nem esik-e a történelmi tárgyilagosság rovására? Feleletünk a következő : Történelmet nem csupán azért tanítunk, hogy a múltra vonatkozó ismereteket nyújtsunk. A történelem, mint a középiskola minden más tárgya, elsősorban az alaki képzést szolgálja. Nem a minél több adat megrögzítése a cél — ezek az adatok aránylag hamar a feledés homályába merülnek —, hanem az, hogy a történelemben rejlő nevelő erővel tiszta erkölcsű, nemes jellemű, egyéni érdekeiket háttérbe szorító, a közért áldozatra kész, legszentebb eszményeinkért lelkesedő, emberien érző, az igazságért minden körülmények közt helytálló, bátor, gerinces embereket neveljünk, akik a történelmi események logikus láncsorozatán egyrészt európai látókörre, másrészt öntudatos magyar életszemléletre tesznek szert, akik a mai idők kavargó eszmeáramlatában tudják, hogy hova kell állniok. Ha pedig ez így van, akkor a történelemtanításnak egyúttal irányításnak kell lenni, és olyan szempontoknak kell vezetni, amelyek lehetővé teszik, hogy ez a cél minél jobban megközelíttessék. A történelemtanárnak tehát állást kell foglalni, s ugyanez a kötelessége a tankönyvírónak is. Ez az állásfoglalás nem jelentheti a történelmi tények elhallgatását, elferdítését, vagy éppen meghamisítását. Sőt inkább kötelez arra, hogy' a tényeket a maguk valóságában rögzítsük, semmit el nem hallgatva, semmit ki nem kerülve. Ez az állásfoglalás nem egyéb, mint határozott kiállás minden nyilvánvalóan igazságos ügy mellé, elítélése minden lelkiismereti kényszernek, minden kegyetlenségnek, minden nyilvánvalóan igazságtalan sérelemnek, mely a gyengét az
