Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 3. szám - Zágoni Barra György: Társadalmi kérdéseinkről

114

Zágoni Barra György: Társadalmi kérdéseinkről.

Az elsőre nézve csak annyit: vájjon elengedhetetlenül szükséges minden tanárt minden évben másodfokon is ellenőrizni? Azt hiszem, a kötelességtudásban és pedagógiai képességekben bevált tanárt nyugodtan lehetne hosszabb időközökben, s akkor is szakfelügyelettel ellenőrizni. A másodikra nézve meg kell állapítanunk, hogy az eljárás mai módja lealacsonyító és igazságtalan. Nem egy esetben sodort makulátlan pedagógiai múltú öreg tanárokat olyan lelki konfliktusba, mely az ő életükben érdemetleniil sötét napokat, sőt sokszor tragikus fordulatot idézett elő.10

És végre, — utoljára, de nem utolsó renden — térjünk rá a harmadik okra : a tanári javadalmazás kérdésére.

Nem hiszem, hogy tévednék abban a megállapításban, hogy ma egész Európában utolsó helyen áll a magyar tanár a javadalmazások statisztikájában, még akkor is, ha a többi állami-státusbeliekhez viszonyított helyzetét tekintjük, tehát hazánk elszegényedett mivoltával számot vetünk.

Egy pillantás a katonatiszti és bírói státusokra, meggyőz mindenkit a helyzet tarthatatlan voltáról.11

A mi munkánknak ez a megdöbbentő aláérték elése talán még a másik kettőnél is súlyosabb oka annak, hogy a tanárság egyrésze — a nagyobbik rész — elkeseredett, hogy sokaknak munkája kifogásolható, s hogy oly nehezen tud hivatása magaslatára emelkedni. El lehet képzelni azt a lángoló ideálizmust, azt a nemes hivatásszeretetet, melyet ki ne oltana, meg ne ölne az évek során át való vegetálás,12 a kultúrigényekről való lemondás, a családalapítás lehetőségének eltolódása a nagyapai korra?13

Nyilvánvalóvá válik ezek után, hogy minden olyan orvoslási mód, mely a bajok gyökeréig nem hatol, csak felületes tüneti kezelés, és a célt : a tanárság minőségi emelését s ezzel a kitűzött iskolai reformok valósággá tételét, nem fogja elérni. így — hogy a várható próbálkozások közül kettőt kiragadjunk — önmagában semmit sem ér a tanárképzés bármily tökéletes reformja sem, mintahogy az általános köztisztviselői fizetésrendezés sem orvosság, mert nem tünteti el az aránytalanságot.

10 Mindkét kérdésben megnyugtató, hogy kész, de a gyakorlatba még be nem vezetett reformok várnak végrehajtásra.

11 L. Protestáns Tanügyi Szemle, 1939. 1. sz. Zsolnai V. : A tanári illetménykérdés. Néhány beszédes adat : . .Ä IX. 3.-ba kinevezett rendes tanár

egyenrangú a postai főgépésszel. . . a legalsó osztályú gépgyári nem okleveles tisztviselővel... a magasabb osztályú vasúti segédtiszttel, annak kedvezményei nélkül..“ ,,...A legalacsonyabb rangú bíró... egyenlő rangú a VI. 3.-ba kinevezett igazgatóval“. ,,...a VII. fiz. osztályban, tehát 16 évi szolgálat után sem jutott el a tanár a százados rangjára.“ (Ezt a valóságban 20 évi szolgálat után sem éri el !)

12 L. Heppner A. : A fizetési osztályokba nem sorolt tanárok helyzete (Ö. K. T. E. Közlöny, 1938. 1. szám).

13 Nehogy valaki költői túlzásnak minősítse : 24 éves korig a tanárok 89%-a, 29 évesig 74%-a nőtlen. Igaz, hogy ez a szám 35—39 év között 24%-ra csökken, de ez már késői és kismértékű javulás ! (Boldizsár i. m., Magyar Szemle, 1938. 2. 145. 1.)