Protestáns Tanügyi Szemle, 1938

1938 / 2. szám - Fehér Gábor: A szelekció

Fehér (iábor: A szelekció.

7 /

tagjai közt sokkal kevesebb lenne a súrlódás, s hogy az egységes, egészséges magyar köznevelés megszervezése elől is sok akadály gördülne el. Megszűnne a féltékenykedés az egyes iskolatípusok közt, s lehetőbbé válnék az objektívebb pedagógiai kritika.

A nevelők fizetését is a képzettség szerint lehetne szabályozni. Az első oklevéllel rendelkezők a X., IX., VIII. és VII., a második oklevéllel rendelkezők a IX., VIII., VII. és VI., a harmadik oklevéllel rendelkezők a VIII., VII., VI., és V. fizetési osztályokba kerülhetnének. Ezzel összhangzásba lehetne hozni a nevelők továbbképzését biztosító alapelvet is : magasabb fizetési osztályba csak egy olyan számadásszerű vizsgálatra állás után lehetne lépni, amelyen az alkalmazottak bizonyságot tennének arról, hogy igyekeznek szaktudományuk és a pedagógia korszerű kérdéseivel tisztában lenni.

Kérdezhetjük most már, hogy mi akadályozhatja meg egy ilyen terv megvalósulását. Szokás lett manapság minden tervre és gondolatra azt mondani : „Az eszme jó, de hiába : anyagi fedezet hiányában nem is lehet a megvalósításra gondolni!“ Ebben az esetben ez az érv nem jó. Mert ennek a tervnek a megvalósításához nem szükséges anyagi fedezet. Ha a mai ötéves tanítóképzőket hároméves pedagógiai akadémiákká alakítanák, még inkább megtakarítás jelentkeznék.

Beszélhetünk talán elvi nehézségekről? Igen, beszélhetünk, de csak úgy, ha az egyetemes magyar köznevelés érdekei helyett kicsinyesebb szempontokat veszünk figyelembe. Mert féltékenykedés vagy érzékenykedés már igazán nem irányíthat bennünket ilyen fontos kérdés elbírálásában.

Szeghalom. > Nagy Miklós.

A szelekció,

A pedagógia terén ma az átalakulás korát éljük. Különösképpen érvényes az utóbbi két esztendőre, amely egymagában több változást hozott és ígér, mint azelőtt sok esztendő együttvéve. Nem feladatunk itt értékelő bírálatot adni e változásokról. Egy azonban bizonyos. Bármilyen legyen is az új rendszer, megnyilatkozásában félreismerhetetlen a fokozott figyelem, jóakarat és az az energikus törekvés, amely a jelent és jövőt a múlttal szemben minden módon emelni akarja. Ezt a szándékot mindenkinek nagy örömmel kell látnia, ha nem egyébért, mert kitetszik belőle a nevelésügynek az eddiginél nagyobb megbecsülése, amely biztosíték arra, hogy a magyar pedagógia a jövőben többet fog elérni, mint eddig.

Van azonban egy pont, ahol idáig semmi érdemleges nem történt ; ez a szelekció kérdése. Azok a rendelkezések és nyilatkozatok, amelyek az utóbbi években e tárgyban estek, jószándékúak, helvesel- hetők, de lényegtelenek és döntő következményeket nem várhatunk tőlük. Közben a szellemi proletariátus növekedése évről-évre ijesz-