Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 10. szám - Fehér Gábor: A módszertani szempont túltengése és hibás értelmezése
452 Fehér Gábor: A módszertani szempont hibás értelmezése. A módszertani szempont túltengése és hibás értelmezése. Á legutóbbi évek nagy változást hoztak az iskola munkájába. E változás csaknem kizárólag a módszerben nyilvánul. Az elméleti és gyakorlati pedagógus ma kizárólag a módszer felé fordul érdeklődésével. E körül folynak a viták ; ez a nevelés tengelyproblémája. Az új irány sok tekintetben örvendetes, mert az előző állapotokkal szemben haladást jelent. A tanítás leggorombább anomáliái megszűntek. A társadalom köztudatába is átment, hogy a modern iskolákban sokkal alaposabb munka folyik, mint a régiben, ami bizonyára emelni fogja a köz szemében a nevelők és a nevelés munkájának megbecsülését. Mindezek elismerése mellett is az az érzésünk, hogy a középiskolai oktatás ügye nemcsak további reformokra, hanem a pedagógiai gyakorlatnak bizonyos irányváltozására szorul, ha valóban feladatának magaslatán akar állani. Ézt egyelőre még csak a tanárok érezhetik, akik benne vannak a mindennapi munkában, és főleg látják az eredményt. Mert ne tagadjuk : az eredmény nem áll arányban az új munka- többlettel, s lényegében alig jobb a réginél. Pedig a nevelés vállalkozás, amelynek értékét az eredmény szentesíti. S amikor azt kell látnunk, hogy az energiatöbblet nem hozza meg a joggal elvárt eredményeket, akkor tisztán elméleti úton is oda kell jutnunk, hogy az erőt nem arra a pontra irányoztuk, amerre a dolgok belső természeténél fogva kellett volna. Ha pedig nem volna igaz az, amit az eredményről mondtam, akkor is örök igazság, hogy ideális állapotok soha sehol sem léteznek, s hiba mindenütt van. Ezért nem árt, ha szembenézünk olykor az élet új jelenségeivel, és igyekszünk tájékozódni, hova jutottunk a buzgó munkakörben. * Miért hangsúlyozza a neveléstudomány lépten-nyomon az egyéni nevelést? Azért, mert érzi, hogy igazán nevelni máskép nem is lehet, mint egyéni módon. A lélek ugyanis a neki nyújtott tapasztalati anyagból csak azt teszi magáévá, életté, ami az ő egyéni alkatával szervesen egyesíthető. Az az ismeret, ami nem ilyen, erőszakosan bevihető ugyan a lélekbe, de ottléte csak átmeneti, és a lelkiélet gazdagodására nem szolgál. A nevelés lehetősége egyénenként más-más, de általánosságban elég nagy, mert a fejlődésben levő lélek ismeretszomjas. A minden irányban kb. egyformán fejlett átlaglélek persze azon irányban indul meg legszívesebben, amerről a legélénkebb indítást kapja. Ez az indítás legtöbbször döntő egy egész életre, ezért nagyon fontos az a mód, amelyen a növendék lelke a nevelőével érintkezik. A helyes módszer mindig organikusan alkalmazkodik a tanítandó ismeretanyag
