Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 1. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 3-1 s hangot nyerve lépnek elénk. Benne a történelem megelevenedik, jobban mint az elmúlt idők bármely tanújában. Sorsunk külső és belső tényzői megszólalnak. Szerintem a két legfőbb szempont, amit e téren követni kell : önmagunkhoz és Európához való viszonyunk kérdése, vagyis, hogy az idők folyamán mennyire tudtunk önmagunk lenni, s mennyire európaiak, amire helyzetünk s a szálló idő sürget. Közben rengeteg tanulság adódik sajátságaink, erényeink és hibáink megismerésére. Sok alkalmunk lesz továbbá a történettel való kapcsolat ápolására is. Azonkívül az irodalmi élet társadalmi tényezőinek vizsgálatánál a növendékek szociológiái szempontot is nyernek. A másik oldal a művészi. Itt az egyes művek elemzésén s művészi értékelésén kívül a stílus-történet abrakadabráját ismerheti meg a tanuló, amit nagyon jól lehet ügyesen megválasztott képzőművészeti anyaggal is illusztrálni. Ilyenformán az irodalomtörténet művei és adatai értelmet és összefüggést nyernek a tanulók előtt is, s a tárgy beleilleszkedik lelki diszpozíciójukba. Feldolgozása pedig a jó tanár kezében egyenesen „izgalmassá“ lesz, mint valami nyomkereső játék. Tárgy lesz, mely egyformán kielégíti a növendék értelmi és érzelmi igényeit. Az irodalom, még a régi is, élő valami lesz a számára, hiszen látta, hogy minden sora beleömlik a mába, mint őseinek vére dobogó szívébe. Az így átvett irodalom életalakító és sírig kísérő tényezőt fog jelenteni, nem elfeledni való holt terhet, megemésztetlen, test-lelkünk rostjaiba be nem illeszkedett idegen anyagot. 3. A módszer. Tárgyunk ilyenformán való feldolgozása nagy feladatok elé állítja a nevelőt. Állandóan egész irodalmunk összefüggésein kell tartani a szemét, hogy az alkalomadtán felmerülő jelenséget helyére illeszthesse. Eljárására vonatkozólag általánosságok helyett egy példával szolgálok. Bemutatom a Bánk-bán tárgyalásának általam követett szempontjait. A tanulók által is ismert közfelfogásból indulok ki : ez a mű legkiválóbb nemzeti tragédiánk. Feladatunk az lesz, hogy megtudjuk, miért legkiválóbb nemzetinek és tragédiának. A növendékek már tisztában vannak sorsunk pár tragikus vonásával. István király a nemzet létkérdésének ismerte fel a nyugati keresztyén kultúrához való csatlakozást, a nemzet még nem. Fittől kezdve sokszor kell a magyar királynak népét akarata ellenére boldogítani. E munkájában sokszor szorul idegenekre. A nemzet önmagában is meghasonlik. II. Endre gyönge uralma alatt véglegesen kiéleződik e szomorú helyzet. Az idegenek visszaélnek hatalmukkal, s a magyar urak látva, hogy nincs ki rendre tanítsa őket, lázadoznak ellenük, s pártfogójuk, a királyné ellen. A köznép elszegényedve, az urak kénye-kedvének kitéve szenved. A magyar élet minden repedése föltárul ez időben. A költő a széthullott darabokat személyesíti meg drámájának szereplőiben. A helyzetével arcátlanul visszaélő Ottó, az idegenek ellen lázadó vad-magyar, Petur, a szegényeket képviselő Tiborc, a magyar történet évezredes jelképes alakjai. S fölöttük Bánk, a nagyúr, a körülmények ütköző pontján, szívében az összes érdekek csataterével. A nemzet tragédiája Bánkban egyéni tragédiává válik. Ez Katona művészetének legnagyobb dicsősége, ahogy egy kollektív tragédiát egyének sorsában tud bemutatni. Viszont az egyének mögötti háttér növeli nagyszerűségüket. Bánkot a fenti tényezők nyomása sodorja tragikus tette felé, s a végső lépést már szinte a sorstragédiák kényszerűség kiváltotta helyzetében teszi meg. Itt a dráma csúcspontja. Ettől kezdve minden megfordul. Mindaz, aminek érdekében s igazában Bánk cselekedni vélt, ellene fordul. A királyné (az idegenek) ártatlan volt. Bűne félreértés. Petur (a lázadó) is megátkozza az „orgyilkost“. S a nép, az szíven döfi : feleségét öli meg. „Nincs a teremtésben vesztes csak ő.“ Aki a magyar tragédia forgószelébe belekerül, az összetörik. Tragikumának e mélysége s tökéletes zártsága teszi a Bánk-bánt egyetemes értékű művé is. Két főkérdésünkre megfeleltünk. Még pár észrevétel, s az irodalomtörténeti helykitűzés következik.
