Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 8. szám - Bartók Miklós: Fegyelem és világnézet
306 Bartók Miklós: Fegyelem és világnézet. legnagyobb vétek a gyermek szent lelke ellen. Mind a zavaros kor eredendő bűne ; történelmi hátterét feltártuk, nincs mit beszélnünk róla többet.1 A történelmi magyarázatba egyre több világnézeti kérdés vegyült, mint ahogy ezt eredeti célkitűzésűnk szükségessé tette. Láttuk, hogy a változás és nem a megállapodottság jele az a pedagógiai szabadosság, mely a tekintély s vele együtt a fegyelem elvetésével akar az előbbi korok pedagógiájánál különb lenni, s lélektanilag a gyermekhez való alkalmazkodás, axiológiailag az egyéniség megbecsülése, politikailag a liberálizmus hangoztatásával igazolja magát. Világossá tettük, hogy mindez álarc. Egy van még hátra, amit szándékosan mellőztünk eddig, mert a fegyelem kérdésének világnézeti szempontból való vizsgálatánál a legerősebb reflektornak szántuk, s ez a keresztyénség, s közelebbről a kálvinizmus szilárd boltozata, mely mindenkor az idő visszhangja, igazolása vagy elvetése volt. Vannak, akik erre hivatkoznak pedagógiai szabadosságuk védelmében. Tekintélyt a kálvinizmus egyet ismer: az erkölcsi törvényt, amely isteni kijelentés útján magunkban mutatkozik meg, s látása kiválasztottság, s rajtunk való hatalma az Isten kegyelme. Megnyilatkozását a református ember oly tágkörünek érzi, hogy benne mind a fizikai, mind a spirituális világ törvényszerűségei bennfoglaltatnak, s így nem merül ki sem puszta álmodozásban, sem a valóság álmatlan riasztásaiban. Pedagógiai szempontból ez annyit jelent, hogy Isten akaratán kívül semmi mást a gyermek leikébe bevinnünk nem szabad, de ezt az akaratot a világmindenség jelenségeiből kell kielemeznünk, mutatkozzék meg az akár testi, akár lelki szemeink előtt. Jól hallja Luther ezt a parancsot, amikor a történelem tanítását azért iktatja programinjába, mert a történelemből az Isten kijelentései ismerhetők meg. Megérzi ezt már születésekor a reformáció, amikor megnyitja szemét a szabad vizsgálódás számára, és semmit nem tart magától idegennek, ami az Örökkévaló akaratát visszhangozza, legyen az akár erkölcsi, akár anyagi törvényszerűség. És legkevésbbé kell bizonyítanunk azt, hogy a reformáció sohasem volt antiszociális, ember és világ, egyén és társadalom közé soha éket nem vert, hanem egységet akart a világban éppúgy, mint fent a láthatatlan templomban. Semmi forradalmiság vagy klikk nem jellemezte soha a reformációt, mindent lehet tehát bizonyítani az erejével, csak a világ erkölcsi kötelékeinek szétbontását nem. Vannak, akik a fegyelem szónál szolgai megalázkodásra s a drill lélektelen mechanizmusára gondolnak, s ilyen értelemben tartják hitelvi szempontból elvetendőnek. Szerintük a református vallás a szabadság vallása, s így összeférhetetlen vele az a gúzsbakötés, amely miatt a katolicizmust oly megvetően lemosolyogjuk. Ismét jelszó, melyek a világnézetnélküli emberek s korok bálványai, de 1 Emez irányzatokat részletesebben összefoglalja Nagy Vilmos „Forradalmi elméletek a XX. század pedagógiájában“ Magyar Tanítóképző 1931.
