Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 7. szám - Megjegyzések
320 Megjegyzések. MEGJEGYZÉSEK A bizalom szerepe a nevelésben. Az Alma Materek szélesre kitárt kapuin új emberfolyam hömpölyög a tudományok forrásához. Vannak közöttük régi, ismerős arcok, de sok az új, ismeretlen is. A régiek mosolygós szemmel tekintgetnek az ismerős folyosókon, tantermekben, az újak szemében a kíváncsiságot elnyomja a félelem, a bizonytalanság érzelme. Szinte leolvasom az összeszorított ajkakról a néma kérdést : „Jaj, mi lesz itt velem, vájjon a sok új sorstárs, tanár, tanárnő meg fog-e engem szeretni, s meg tudok-e majd birkózni a sok új ismerettel ?“ A bizonytalanságból fakadó bizalmatlanság érzése dobogtatja a sok kis szívet az iskolai év elején. De ez a kellemetlen érzés lassan feloldódik, itt is, ott is felbukkan egy-egy ismerős arc, a tanárok biztató tekintete simogatja őket végig, s a félelem nyomasztó érzésétől mindjobban megszabadulva, megkezdődik az új életközösségbe való beilleszkedés. A félelem s bizonytalanság érzelmét felváltja a bizakodás, bizalom érzelme. E bizalom ösztönös érzelmének a fokozása, kiépítése és állandósítása mindenrangú nevelőnek első és legfontosabb feladata. Mi a bizalom? Alapjában nem más, mint hit abban, hogy valakiben nem fogok csalódni, a bizonyosság előlegezése a bizonytalan — s így előttünk teljesen ismeretlen — jövővel szemben ; a megnyugvás érzelme, hogy jó kezekbe tettem le életem sorsát. Végső elemzésében tehát a bizalom érzelem, vagyis az a lelki funkció, amelynél a külvilág hatását az ,,én“ önmagára vonatkoztatja, azt feldolgozza, s általa lép az őt környező világgal szerves érintkezésbe, ad annak értelmet és értéket. Az érzelmek alapsajátosságából folyik azon második jellemvonása, hogy könnyen éppen az ellenkezőjébe : a bizalmatlanságba csap át. A bizalomnak e két igen fontos alaptulajdonságát tehát, hogy 1. hit, 2. hogy könnyen átcsap ellenkező formájába -r- kell szem előtt tartania minden nevelőnek, az ösztönösen meginduló bizalom lesz az az aranyhíd, mely elválaszthatatlanul kapcsolja egybe a növendéket nevelőjével. Nehéz konkrétizálni azokat a módozatokat és eszközöket, melyek ezt az aranyhidat hivatva vannak kiépíteni ; de ha az egyes mozzanatok változók is a tanár és növendék egyénisége szerint, mégis alaptulajdonsága mindkettőnek egy ; s ez a legnemesebb érzelem : a szeretet. Hogy öltsön ez konkrét formát? Ügy, hogy a növendék megérezze, hogy ő nemcsak átlagszám az osztály összlétszámúban, hanem annak a nagy családnak egyik szerves, élő tagja, mely nagy családnak neve : iskola. A család fogalma pedig azt jelenti, hogy annak minden tagja — apraja, nagyja — egyaránt érték s egymást kiegészítő sorstárs. Az iskola nagy családja osztályokra tagozódik, minden osztály feje az osztályfő, dolgozó tagjai az osztályban tanító tanárok, s gyermekei az osztály növendékei. Erősen kihangsúlyozott szerepe van az osztályfőnöknek, aki mint az osztálycsalád feje, egyszemélyben apa és anya, s az osztály növendékei elsősorban az ő édes gyermekei. Minden Rendtartás alá- húzottan emeli ki az osztályfő szerepét, s a legújabb állami rendtartás rendelkezése szerint leányiskolában osztályfő csakis női tanerő lehet. Ennek a rendelkezésnek kétségkívül az a célzata, hogy a föltétien bizalom kifejlődésének minden akadálya megszűnjön. Az édesanya őszintén szereti gyermekeit, ezért érdemeiket jutalmazza, boldog, ha örömét egy meleg simogatásával kifejezésre juttathatja, de rossz tulajdonságaikat is nyesegeti, s ilyenkor nem marad el dorgálása, sőt büntetése sem. Amint nagyon is elítélendő az a nevelő, kinek száján még véletlenül sem csúszik ki egyetlen dicsérő szó sem, kinek szeméből nem villan ki a jól teljesített munka eredményeként egy meleg sugár, éppenúgy hibát követ el az a nevelő is, aki bármilyen okból rest a feddésben és büntetésben ott és akkor, amikor annak helye és ideje van.
