Protestáns Tanügyi Szemle, 1938

1938 / 1. szám - Szathmáry Lajos: Az elemi és a középiskolai oktatás kapcsolódása

2fi Sfathmiiri/ Lajos :■ Az elemi es a középiskolai oktatás kapcsolódása.

is hatósugarakat bocsát ki magából, hullámot vet, s esetleg váratlanul nagy visszhangot támaszthat. Éppen ezért a gyermeklélekkel való foglalkozás az örökkévalóság előtti felelősséggel jár.

Eddig a nevelésnek két alaptényezőjéről, a tanítóról és a tanítványról beszéltünk. De amiképpen a fizikában is szükség van bizonyos közegre, amelyen át a kölcsönhatás érvényesülhessen (levegő, éter, drót), ózonképpen a mi munkánkban is. Ahogyan a cserkészetben pl. a táborozás és az ahhoz szükséges ismeretek képezik a közeget, vezetéket, amelyen keresztül a cserkésztiszt a cserkész lelkivilágával érintkezést vesz fel, úgy a mi esetünkben a tananyag a közvetítő közeg. S erre különös súlyt szeretnék helyezni : a tananyag az iskolában nem tudomány, mint az egyetemen, ahol annak minden tekinteteken felüli öncélúsága a fontos. Nem. ,4 tananyag az iskolában közeg csupán, vagy legalább is elsősorban az, amelyen át a tanító a tanítvány lelkét bizonyos ismereti támpontok nyújtása mellett az önálló gondolkodásra képessé teszi, s alkalom is ugyanakkor arra, hogy a vele történő foglalkozás közben a szép és a jó értékei a tanító magatartásából példaadólag kiáradva gyökeret eresszenek a gyermeki lélek mindent mohón felivó talajába.

Tisztáztuk tehát, miféle viszonylat van a pedagógia három alaptényezője : a tanító, a tanítvány és a tananyag között, értve mind a hármat intellektuális, esztétikai és etikai értelemben egyaránt, tehát azt, hogy miként hat a tanító értelmi, erkölcsi énje a tanítvány értelmi és erkölcsi világára a tananyag gyűjtőnéven összefoglalt értelmi és értelmileg is tudatossá tett erkölcsi értékeken keresztül.

Mind a három tényező természetszerűleg a teljesség felé törekszik olyan értelemben, hogy ő akar hatni a másik kettőre. Természetes, hogy a tanító a saját egyéniségén át szűri a tananyagot, s akarja áttölteni a tanítványba. Természetes, hogy a tananyag is mindinkább százszázalékos tudománnyá akar teljesedni. De az is természetes, hogy a tanítvány is, a három közül a legkisebb tényező, de akiért van a másik kettő s az egész pedagógia, ő is természetes igényt tarthat arra, hogy az ő értelmi fokának megfelelő mennyiségben, minőségben és az ő nyelvén kifejezve kapja a tananyagot a tanítójától (különben egészségesen rugdalódzik ellene, azaz kifejti vele szemben a saját hatóképességét, amely ez esetben ellenhatás lesz).

Mint a világmindenség egészét, úgy a pedagógia e három alaptényezőjének önkifejtésre törekvő erőit is, az eredőként kapott egyensúly tartja helyes viszonylatban. Á pedagógia tehát nem egyéb, mint éppen az említett három tényező egyensúlyának a keresése.

Az egyensúlynak e keresésében, mint a három közül a leg- öntudatosabbnak, a tanítónak kell a legalázatosabbnak lennie. Neki kell olyanná válnia, hogy a gyermek szívesen vegye a belőle, átáradó hatásokat, s kell úgy kezelnie a tananyagot, amely minden okos