Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 7. szám - Rezessy Zoltán: A nemzetiszocialista szellem a német középiskola tudományágaiban
294 Rezessy Zoltán : Nemzetiszocialista szellem a német középiskolákban. vízcseppjeinek sejtelmes suhogásából is, amint tovasurran a magyar földön a nagy folyó ; de kihallik szava nemzetünk életsorsának árjából is, amint tovazúg a magyar történelem zátonyos medrében a tömérdek magyar szenvedés. Sopron. Csanády Sándor. Ha a mai német iskolai és nevelőéletet meg akarjuk a maga való helyzetében ismerni és érteni, hogy némikép okulhassunk is belőle, rá kell mutatnunk mindenekelőtt arra, hogy a hitleri nemzetiszocialista kultúrprogramm hogyan érvényesült az egyes középiskolai tudománykörök átformálásában, hogyan kaptak azok ez új nemzetpolitikai világnézet kisugárzásaként új alapzatot, új célkitűzéseket, s hogyan lett igy már gyökerében az egész középiskolai nevelőmunka az országos nemzetiszocialista munkafront szerves és nélkülözhetetlen részesévé. Mindez az alábbi tudománykörök reformálásában tükröződik a legszembetűnőbben elibénk s lényegileg abban, hogy e tudományköröket s azok művelését, felszabadítva a szabadelvű önmagáértvalóságból, életfeletti elvontságból s szétziláltságból, egységesítették a szociális népi közösség szolgálatának célkitűzésével, így akar az egész nemzetiszocialista tudományos nevelő és kultúr- munka általában a német szociális népi közösség öntudatos s összefogó szolgálatába állani, s mindaz, ami ezzel ellentétes, vagy rajta kívülálló, létjogosultságát és becsét elvesztette. Az olvasó sok párhuzamra fog bukkanni itt, melyek a mi újabb- kori nevelőreformjainkban is jelentkeztek, azzal a lényeges különbséggel, hogy míg Németországban e reformok az egységes szellemi háttér és irányítás révén harmonikus eredményekben érvényesültek, addig nálunk hosszantartó ingadozásnak és bizonytalanságnak lettek többízben az okozói. A nemzetiszocialista kultúrprogramm sajátossága tán a legjellegzetesebben szembetűnő éppen abban, ahogy a neveléstudomány feladatát felfogja és előírja. A szabadelvű kor pedagógiáját a következőkben bírálják : Már a neve is rossz. A pedagógia gyermekvezetést jelent, holott a nemzetiszocialista állam neveléstudománya a népi közösség nevelőtudományává (Volksführungswissenschaft) akar lenni. Az eddigi neveléstudósok csekély kivétellel (Pestalozzi) elméleti rendszerek álmodozó képviselői voltak (Rousseau), akiknek nevelőeszménye kívül áll a népi közösségen (Emile légies, életidegen alakja) s akiknél a jellemképzés háttérbe szorul a racionális oktatás mellett A nemzetiszocialista szellem a német középiskola tudományágaiban. A neveléstudomány.