Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 1. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Jellemnevelés a középiskolában
Dr. Ruhmann Jenő: Jellemnevelés a középiskolában. 21 kel lép fel az élettel szemben. Ez a szerénytelenség az ifjúkornak megszokott s természetesnek mondható velejárója, szerencsére azonban következetes eljárással leküzdhető, de csak akkor, ha a nevelésnek minden hivatott tényezője egyetértőén működik ellene. Szerénységre neveli az ifjút az iskola, mikor feltárja előtte a tudományok világát, s megmutatja neki, hogy milyen pici pont az ember a mindenségien, az emberek társadalmában pedig annál előkelőbb hely illeti meg az egyént, minél gazdagabb erkölcsi és szellemi értékekkel rendelkezik. Bizony gyakran kell letörni különösen előkelőbb és vagyonosabb családból származó gyermekeknek a szarvát, akik szüleik helyzeti energiáját saját javukra szeretnék kamatoztatni. Neveljük az ifjúságot tekintély tiszteletre, ha azt akarjuk, hogy viselkedésében szerény legyen. A kis gyermekben természetes, szinte ösztönös érzés az öregebbeknek, a felnőtteknek és elöljáróknak tisztelete, a nevelésnek tehát csak az a feladata, hogy ezt a meglevő érzést megőrizze, s ne engedje eltompulni benne. Ezért nem tesz jó szolgálatot gyermeke jellemfejlődésének az a szülő, aki nyiltan bírálgatja előtte tanárait, boncolgatja meglevő, vagy csak képzelt hibáikat, s szinte példát mutat neki a tekintélyrombolásra. Hogy lehessen szerény modorú az az ifjú, aki semmi, vagy csak amolyan mérsékelt tisztelettel tekint azokra, akik erkölcsi és szellemi fejlődésének irányítói? Természetesen a pedagógusnak is egyik fő kötelessége, hogy ne engedje a tanulónak iránta megnyilvánuló tiszteletérzését a saját hibájából csökkenni. Az élet komoly feladataira a kötelességérzet fejlesztésével neveljük az ifjúságot. Már kis gyermek korában rá kell szoktatnunk a növendéket, hogy első a kötelesség', csak azután jöhet a szórakozás, az élvezet. Következetesen kívánjuk meg a gyermektől, hogy addig ne is gondoljon játékra vagy más szórakozásra, míg el nem végezte becsületesen azt a munkát, amit a szülői ház és az iskola megkíván tőle. Ez gyakran csak fáradságos és szívós munkával sikerül, mert nagyon sok kis nebuló cipeli magával a kényelemszeretet, lustaság és felületesség terhét, de következetes eljárás és nem lankadó szigorúság lassanként rászoktatja az ilyent is a kötelességteljesítésre, a szokás pedig idővel természetté válik, az előbb még gondatlan és hanyag ifjú megszokja a munkát s jó útra tér. Fejlesszük ki a felelősségérzetet a növendékben, érezze és tudja, hogy számadással tartozik a rá- háramló kötelességért, de tanulja meg azt is, hogy önérzetes ember bátran vállalja a felelősség súlyát, s nem próbálja azt másra hárítani vagy kivonni magát alóla. Minden tanuló emberi közösségben nevelkedik, a család tagjainak, tanulótársainak és a társadalomnak közösségében. Ez a másokkal való együttélés és a hozzájuk alkalmazkodás fejleszti ki bennük azt a közösségérzést, ami nélkül senki sem élhet a társadalomban. Ezt az érzést is nevelni kell azonban mindenkiben, működését irányítani, hogy a gyermek embertársaihoz alkalmazkodó, felebaráti érzésű, szociális lénnyé fejlődjék, ne pedig egocentrikus világnézetű,
