Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 5. szám - Halasy-Nagy József: A fegyelemről
218 Halasy-Nagy József: A fegyelemről. polgárokra, akik tudják, hogy a közösségért hozott áldozat a saját életük és munkájuk eredményének is legjobb biztosítása, nyugodtan rá lehet bízni az állam hajóját. Amerikai iskolákban ezért semmit sem tartanak oly fontosnak, mint hogy az akaratnak ezt az önfegyelmezését fejlesszék ki növendékeikben. Erre valók az ú. n. iskolavárosoknak nevezett alakulatok, melyekben a tanulók önmaguk egy miniatűr önkormányzat részeseivé lesznek, s mintegy kicsiben hozzászoktatják magukat a jól rendezett közösségi élet feladatainak teljesítéséhez. Ennek a törekvésnek ad hangot egy jeles amerikai pedagógus, mikor azt írja : ,,A tanítónak nem az a feladata, hogy a gyermeknek önállóságra s öntevékenységre való törekvését elfojtsa, hanem hogy azt tisztítsa és nemesítse.“ Aki u. i. növendékeit az erőszakolt engedelmesség állapotából elvezette az önkéntes engedelmesség állapotába, az jó nevelő volt, mert semmiben sem tűnik ki annyira az ember igazi méltósága, mint mikor önmaga képes magát nehéz helyzetekben is fegyelmezni, s ennek következtében emberhez méltóan viselkedni. Ma az önfegyelem, olyan eszmény, amelynek értékét mindenki vallja, de amellyel mégis a legritkábban szoktunk találkozni. — A világháború nyomán éppen a fegyelem lazult meg a társadalmakban, és az engedelmesség lett hitelét vesztetté. Bizonyosan nagy része volt ebben a háború elvesztésének : miért volt egész nemzetek katonai fegyelem alá hajtása, s miért a magunk akaratáról való lemondás, ha mind ennek a vége mégis az összeomlás, a régi hatalom pusztulása lett!? Ez a tény mintegy keserű ellenhatásként az önző akarat zabolátlanságát és a durvaságot szabadította rá a társadalomra. A világháború óta eltelt évek zűrzavara azonban annál nagyobb erővel vétette észre velünk, hogy rend, azaz fegyelem és engedelmesség nélkül sem az egyéni, sem a közösségi élet nem állhat fenn. Különösen az ifjúság körében látjuk azt a megérzést erősödni, hogy a fegyelem, az egy célra összpontosított közös akció többet ér, mint a lazán összefogó egyes akaratok. A mai fiatalság szívét éppen azért nem a szabadság, hanem a rend eszméje dobogtatja meg, s kész lemondani a szabadságról, ha rendet és emberi méltóságát megbecsülő életet kap érte cserébe. De a mai ember ezt az áhított rendet is csak úgy hajlandó elfogadni, ha az az ő rendje, vagyis, ha önként, a saját akaratából veszi magára. Nem külső erőszak kényszeréből, hanem a magamagát fegyelmező akarat elhatározásából hajlik meg előtte. Diktatúrák születnek, de mindegyik ingatagnak érezné a maga hatalmát, ha nem a mélyben fakadó akaratra hivatkozhatnék fennállása jogcíméül, mely fölemelte őt, mert a mai ember lelkében csak annak a parancsnak van visszhangja, amelyben a saját vágyának szavára ismer. Hogy is mondotta az Üdvözítő? ,,Ha a búzamag a földbe esvén meg nem hal, egymaga marad ; ha pedig meghal, sok gyümölcsöt terem.“ Ilyen az emberi akarat is : aki csak egymagában akar, egymaga marad ; de akinek akarata felolvad a közösségében, annak akaratából emberfeletti alkotások születnek meg. Ezért
