Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 3. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 131 Amint a gondos szülő hosszú éveken át gyűjti idegenbe menő fia számára a pénzt és a ruhát, tehát gondoskodik anyagi szükségleteiről, éppenúgy a másik nevelőnek, az iskolának is adnia kellene valami komolyabb útravalót. Mert a szokásos búcsúbeszéd, ha az nein munkás évek eredményeinek összefoglalása, nem tekinthető komoly dolognak. Mi hát a jó útravaló? A tudás ? Az is. Hiszen ez az, aminek a közlése az iskolai foglalkozások túlnyomó részét kitölti. Csakhogy tudás és tudás közt is óriási különbség van. Akad sok olyan gyermek, akinek úgy kell belegyömöszölni a fejébe a tananyagot, mások meg szinte a levegővel szívják magukba. Mindkétfajta tudhatja ugyanazt, de a kettőnek mégis más az értéke. Nem mindegy az sem, hogy a tanár milyen módon közvetíti a tudását növendékéhez. Van, aki egészen megrágva adagolja a. tudás almáját, viszont van olyan is, aki még a fáról is a diákkal szedeti le, sőt megtanítja arra is, hogyan kell metszeni, gondozni a fát, hogy gyümölcsöt teremjen. A diákság lustább része persze szívesebben veszi a készet. De a lelkiismeretes tanár nem elégedhetik meg azzal, hogy növendékeit az érettségiig tudás dolgában szép kerekre hizlalja mindenféle mesterséges módszer igénybevételével, csukamájolajjal, ovomaltinnal meg arzénos befecskendezésekkel, mert mi lesz azután az ilyen szerencsétlennel, ha magára marad ! Ne ideig-óráig tartó holmikkal szolgálja ki a tanár növendékét, hanem tanítsa meg dolgozni. Azzal aztán megállhat a saját lábán is. A nevelés súlypontja nem lehet a tanárban. Annak a diákban kell lenni, de még ott is az iskola után következő életébe célszerű azt helyezni: A tudásnál tehát jobb útravaló : a dolgozni-ludds. De még ez sem minden. A középiskoláknak, különösen a protestáns középiskoláknak van még egy nagy feladatuk : a mai önző, kíméletlenül érvényesülni akaró világban, legalább a jövő nemzedék tagjaiban felébreszteni a felelősség-tudatot. Alaptermészete az embernek az önzés. Minden korszakban megvan ez többé-kevésbbé. A kultúra különféle rétegei takargatják, de ezek pusztulásával egészen meztelenül kilátszik ez az alapszín. Az önzés elhatalmasodása egy társadalomban azt jelenti, hogy kultúrája meghalt, már nagyrészt le is bántotta azt magáról. Üj embereknek új kultúrát kell alkotni. Ma is ilyen állapotban vagyunk. Háború előtti kultúránk festése lehámlott, szinte egyhangúan rikít az önzés vörös színe. A nemtörődömség, a kényelemszeretet juttatott idáig, most a felelősségnek, a munkának kell rajta diadalmaskodnia. Az új nevelésnek tehát a felelősség-tudatot kell felébreszteni. Minden ember családjának, egyházának, nemzetének egy tagja. Ezek a közösségek várnak tőle valamit. Nemcsak azt várják, hogy hagyja őket békében, ne ártson nekik, hanem várnak tőle segítséget, munkát, hogy a hiányokat eltüntesse, vagy egészen új dolgokat hozzon létre. Ez a várás, ez a reménykedés egy élő valami. A nevelőnek kell ezt tolmácsolni, újra és újra növendéke lelkére hatni, hogy cl ne feledkezzék magáról, kötelességeiről. Sok ember irtózik ettől a két szótól : felelősség, kötelesség. Életük szinte abban a törekvésben telik el, hogy e két nyűg alól szabaduljanak. Pedig az ember értéke, haszna a társadalomra szinte teljesen attól függ, hogy miiven komolyan veszi, milyen terjedelemben értelmezi ezt a két szót. A nevelő feladata, hogy minél egyetemesebbé tegye növendékei előtt ezek jelentését. Le kell itt számolni egy közkeletű felfogással, amely azt mondja : a diák egyedüli kötelessége, hogy tanuljon. Szerencsére senki sem fogadja meg ezt a bölcs tanácsot. Mi lenne egy ifjúval a mai világban, ha nem nézne túl az iskola falán és tananyagán ! Végzetes elsiklás, ha valaki a külvilágot ki akarja rekeszteni az iskolából. Éppen ellenkezőleg : minden lehető vonatkozást, amit biztosan, felelősségteljesen meg tud az a tanár ítélni, vonjon be a beszélgetésbe. Ha ezt nem tesszük meg, két külön világ alakul ki a növendék előtt: az egyik az iskolában, a templomban hallott dolgok szép, de lehetetlen világa, és a másik a valóságos világ. Ettől egy lépés, és megalakul benne ennek mintájára a kettős erkölcsiség szörnyű képmutatása is. Az iskola legfelső osztályaiban is jó volna, ha egvéb nem, legalább egy osztályfőnöki óra, amelynek keretében nyugodtan, időlopás nélkül el lehetne végezni ezt az egyeztető munkát az iskola és a valóság között. Ha ezt nem tesszük, a felelősség és kötelesség szavaink üres szólamok 3*
