Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 3. szám - Csanády Sándor: Halottak keltegetése
118 Csanádi] Sándor : Halottak keltegetése. Akik pedig a Jókai-féle ördögalakokat akarják kétségbevonni* olvassanak rendőrségi jegyzőkönyveket, eszméljenek rá Amerika bandita-világára, emberrablóira, kísérjék el Matuska Szilvesztert a tárgyaló terembe, amint cinikusan a bíró szemébe nevet ; ezek a kételkedők tekintsenek be Oroszországba, Spanyolországba. Aki pedig a mérhetetlen szenvedéseket sokalná meg, melyen egyik-másik Jókai-hős átesik, vagy amelybe belepusztul, gondoljon a hadifoglyok kínszenvedéseire, vagy legalább is olvassa el Ivuncz Aladár könyvét, amelynek pedig már tompítottak a színei (Fekete kolostor). Megtanulja, mennyi szenvedést tud elviselni az ember* mire meghal ; avagy milyen erőfeszítésekre képes az élet megtartásáért. Ha valaki seregszemlét tart Jókai könyveinek 10,000 szereplője felett, nemcsak félisteneket és ördögöket, angyalokat és némbereket talál majd, hanem a két ellentét között szakadatlan sorát szemlélheti a köznapi értelemben vett reális alakoknak is, akik úgy élnek, szenvednek, lelkesülnek, mint mi. Aki pedig a főhősök fiatalságán ütközik meg, annak jusson eszébe, hogy a világverő Nagy Sándor 32 éves korában már halott ; III. Henrik, a legnagyobb német-római császárok egyike 39 éves korában már bevonul az örök nyugalomba ; Hunyadi Mátyásunk pedig tizennyolc esztendejével csodákat mivel ország- rendezésével és hamar hódolatra kényszeríti a félelmes oligarchákat ; Napoleon 29 éves korában már a piramisok alatt táboroz, s csak egy lépés ide a császári trón ; Byron 36, Petőfi 26 esztendejével a halhatatlanok közé költözik. Napjaink történetének is vannak alakjai, akik alig 30 éves korukban már országuk eresztékeit feszegették, és ezer kockázat, véres és félelmes viadalok után ott állanak a világtörténelem tetején. Ez a kevés példa is megcsúfolja a csupán tapasztalt korúaktól várható tetteket, vagy csak az idősebbektől megszokott lelki kibontakozást. A lélek erejét nemcsak az esztendők száma mutatja. Nem. Igaza van Jókainak, amikor így válaszolt kritikusainak, hogy irt volna csak össze néhány tucat beteglelkű, dekadens, vánnyadt életű alakot, akkor majd a legnagyobb reális írók közé sorolnák. Hála Istennek, hogy Jókai nem zavartatta magát a gáncsoskodók tilalomszavától, hanem ment nagy szellemének egyenes útján, és művészetével igazolta azt a nagy kérdést, illetőleg kinyilatkoztatta azt a felfogást, hogy a lét örökérvényű folyamata nem zsibbadt tagú* tépett lelkű, megroppant idegzetű, foltos erkölcsű emberekre van ráépítve. Szálfák alkotják az erdőt, nem csalitok, lenyesett fatömbök* odvas és korhadt fatörzsek. Ez a nagy eszme képezi Jókai művészetének koronáját. Az életnek sötét oldalai és alakjai is vannak ; ezt Jókai sem tagadta, sőt azok ábrázolását nem is kerüli, de tagadja vezérszólamukat és öncélú művészi kiábrázolásukat. Hol marad el az emberi logika ott, ahol az Isten-vezette művész teremt? Ki tudná követni Jókai szellemét?
