Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 1. szám - Hettesheimer Ernő: Megjegyzések a francia nyelv tanításához
Heltesheimer Ernő : Megjegyzések a francia nyelv tanításához. szerkeszthetők többé úgy, hogy egy-egy nyelvtani jelenség példatárává váljanak. Nagyon helyesen említik a francia nyelv tanításának legkiválóbb szakemberei, hogy a középiskola nem idegenvezetők nyelvkurzusa, nem nyelviskola, nekünk középiskolai tanároknak a francia is csak eszköz egy magasabb pedagógiai cél érdekében. De a gyakorlati célkitűzést, bizonyos beszélő készség elsajátítását nem lehet teljesen mellőzni, annál kevésbbé, mert ezt az Utasítások is megkívánják. Ha a kezdő fokon szerzett, a beszélt nyelv szavaiból összetett szókincset nem gyakoroljuk a középső fokon is és nem fejlesztjük tovább, a gyermek el fogja ugyan tudni mondani a földrajzi és történelmi olvasmányok tartalmait, de ha egy francia megszólítja, még a legközelebbi szálloda címét sem fogja tudni neki megadni. Mert akármennyi beszédgyakorlatot tartunk is az olvasmányok alapján, annak szókincse csak igen kis mértékben válik aktívvá, és nehezen asszociálódik a beszélt nyelv fogalomköreivel. Az élőnyelvek tanításánál feltétlenül szükséges a középső fokon a földrajzi és történelmi olvasmányokon kívül minden órán a beszélt nyelv kifejezéseit is gyakorolni. Már 12 éve használom a Keményféle beszédgyakorlatokat minden tanórán az óra első hat-nyolc percében. Az ötödik osztályban átvesszük a könyvecske 42 fogalomkörét egyszerűbb mondatszerkesztésekben, a hatodikban ugyanazt a 2. résszel kibővítve. A beszélt nyelv szókincsének a gyakorlása után következik az olvasmány. Az óra ezen része következőképpen tagolódik: a) Házi feladat (ha az olvasmányra vonatkozik), b) Szavak kikérdezése (önállóan is, meg kifejezésekben is), c) Az olvasmány összefoglalása kérdésekben és feleletekben, vagy az összefüggő előadás gyakorlására egyfolytában, d) Tárgykitűzés, figyelem összpontosítása az új fejezetre, e) A tanár felolvassa az új lecke egyes mondatait, egy tanuló, vagy az osztály utána olvassa, minden mondat felolvasása és felolvastatása után jön az ismeretlen szavak megmagyarázása, szócsoportok alkotása, szószerinti és utána helyes fordítás, f) Az új lecke összefoglaló lefordítása egy tanuló által, g) Az új lecke felolvasása franciául a tanár által, h) Az új lecke begyakorlása kérdésfeleletekben. i) Házi feladat (amennyiben az olvasmánnyal kapcsolatos). Egy másik probléma ezen a fokon a nyelvtan tanítása. A gyermek a névelők, főnév, melléknév, névmás, számnév, rendes igék és néhány rendhagyó ige ismeretével fog hozzá kisebb elbeszélésekhez, majd földrajzi és történelmi olvasmányokhoz. Az Utasítások szerint és legkiválóbb német szakírók szerint (Aronstein, Otto, Münch, Köhler) a nyelvtanítás csakis induktív lehet és az olvasmányhoz kell fűződnie. Az elv helyes, és meg is volna valósítható, ha nem zavarná a tanárt állandóan az a gondolat, hogy nem végzett elég olvasmányt, és így nem gyarapította kellő módon a tanuló szókincsét. De ha fel is szabadítjuk magunk ez alól a nyugtalanító gondolat alól, a legminimálisabbra szorított olvasmány és a leggondosabban elő
