Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 2. szám - Csanády Sándor: A nemzetek lelki alkata és szelleme az irodalomban
50 Csancidy Sándor: A nemzetek lelki alkata és szelleme az irodalomban. költő, az író munkája, résztvesz abban egy másik tényező is : a nemzet egyetemes lelke. Sőt ez a másik tényező az elsőbbik, mint ahogyan nem a láng táplálja a parazsat, hanem a parázsból lobog fel a láng. Amelyik lángnyelv elszakad a tűz magvától, elenyészik. Amelyik irodalom elfordul a nemzet leikétől, az elszakítja a transcendens világgal való kapcsolatát, és megindul a művészetnek innenső tartománya felé, ahol már csak emberi okoskodás állapítja meg a műalkotás célját és törvényeit. De ez már nem is műalkotás, mert a transcendens jegyeit elvesztett irodalom nem hasonló tevékenység többé az isteni teremtéshez, azaz nem művészet. A világirodalom nagy írói és költőfejedelmei örök tanúságot tesznek arról, hogy remekműveikben ott lobog a nemzeti géniusz, és ez adja meg nekik a halhatatlanságot. Homeros csodálatos költeményeiben bennevilágít a görög lélek minden ragyogása, de bennesötétedik annak gyarlósága is Odysseus alakjában, akinek személye a civódó, hazug, gyűlölködő görög embert ábrázolja, minden történetíró magyarázatánál szemléletesebb formában. Mintha háromezer esztendő messzeségéből lépne elénk egy élő görög ember : Odysseus. A költőnek, az írónak — mint mondottuk —- transcendens kapcsolata van nemzetének leikével, s ebből a titokból született meg Odysseus alakja, ebből Arany János Toldi Miklósa, ebből a titokból születnek meg a remekművek, amelyeknek értéke, hatása egyetemes, mert emberiek, tehát mindenkihez szólók, de sajátszerűek is, mert egyéniek, nemcsak az alkotó művész személye szerint, de a nemzet- egyéniségnek magasabb fogalmi köre alapján is. Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy hiába vették mintának Homerost hatalmas erejű idegen költők, nem tudták az ő eposzainak tökéletességét utolérni. Hogyne lett volna hiábavaló minden kísérlet, hiszen hiányzott az Ilias és Odysseia mintáját követő költőkből Homeros népének géniusza, amely népnek a világtörténelem valamennyi nemzete között a legkifejlettebb, legtevékenyebb művészi érzéke volt, lehelletfínomságú érzékenysége az élet minden mozzanata iránt, de ugyanakkor bele tudott tekinteni a léleknek sokszor szédítő mélységeibe is. A görög ember ott áll a titokzatosságokat rejtő tenger partján, s fölötte a ragyogó égboltozat: az élet rejtélye és derűje. A görög lélek megjárja a filozófia legnagyobb mélységeit, néha-néha beletekint az élet sötét kérdéseibe is, szomorúságaiba is, de állandó kísérője mégis a gyermeteg kedély, a szépség után való sóvárgás. Kutat, fürkész ; megméri képzeletével a túlvilágot, benépesíti a ligeteket, erdőket, hegyeket, tengereket jókedvű meg zordon emberekkel, élő személyekkel, de riadtan azt is észreveszi, amint a Végzet ott vágtat, völgyeken át a napsütésben fürdő emberek felé és hirtelen elragadja áldozatait. Millió szín, átmenet és finomság ragyog a görög ember képzeletében. Ebből a lélekből, ebből a sajátosan nemzeti lélekből született
