Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 2. szám - Dr. Harsányi István: Gúny, féltékenység, közömbösség és a nevelő
76 Dr. Harsányi István: Gúny, féltékenység, közömbösség és a nevelő. Gúny, féltékenység, közömbösség és a nevelő. , Elismerem, sokan vannak bizonyára, akik fejcsóválással olvasták ezt a címet. Hogy kerül egymás mellé ez a három dolog, s éppen a nevelővel kapcsolatban? S miért éppen ez a három? Fejtegetéseink során igyekezünk majd ezt érthetővé tenni. Addig is elnézést .és türelmet kérünk. Az emberi gondolkozás általános útirányai, valamint az ember- formálás legösztönösebb kívánalmai magyarázzák azt a tényt, hogy legtöbb esetben, mikor a nevelő egyénisége, a jó nevelő „kellékei“ kerülnek szóba, bizonyos pozitív kívánalmakkal találkozunk. Ilyennek, vagy olyannak kell lennie a jó nevelőnek, ezeknek meg azoknak a tulajdonságoknak kell benne feltétlenül meglenni, hogy megérdemelje a „jó nevelő“ elnevezést. Ez ellen a tény ellen senkinek semmi kifogása nem lehet. Még kevésbbé akkor, ha figyelembe vesszük, hogy minden pozitívumnak mint kellő, szükséges dolognak a többrendbeli, sőt általános emlegetése tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a nevelők sokszor nem olyanok, mint amilyeneknek lenniük kellene, hogy e szükséges vonások bizony nem egy esetben hiányolhatok. így hát a pozitívumok keresése valóban jogos. Felmerülhet mostmár bennünk az a kérdés, hogy vájjon nem volna-e olykor kívánatos kifordítani ezt a megszokott módszert, s megvizsgálni, hogy milyen tulajdonságok ne legyenek meg a nevelőben. Persze ugyancsak azért, mert sokszor megtörténhetik, hogy bizonyos jellemvonások megvannak, olykor igenis határozott mértékben vannak meg a nevelőben, holott ezektől jobb volna megválniuk. Ezúttal — próbaképpen — három ilyen negatív kívánalmat veszek elő. A gyakorlatból, az életből hívom őket elő, mégpedig nem utolsó sorban a magam gyakorlatából, a magam életéből, önmagam nevelővé nevelésének kohójából. Gúny. Nemrégiben hospitált nálam, magyar órán, egy kartársam, jó barátom. Szokásunkhoz híven megbeszéltük az órát. Megállapítottuk, hogy mi ment jól, miféle hiányok voltak. Ügy, amint ennek általában történnie kell. Többek között ezt a megjegyzést tette : Számonkérés közben B. Ernőhöz és M. Lajoshoz néhány gúnyos szót szóltál. Azt hiszem, hogy ez nem szerencsés magatartás ... Szeget ütött fejembe ez a megjegyzés. Visszaemlékeztem az órára, régibb óráimra, következő napokon figyeltem magamat, hogy vájjon nem kezd-e természetemmé válni a gúnyolódás, akár órán, akár másféle érintkezésemben diákjaimmal. Mindenekelőtt pedig, a „puritán pedagógia“ elvei értelmében, igyekeztem tisztázni magam számára, hogy egyáltalában milyen szerephez juthat egy nevelő életében, tanári, nevelői munkájában a gúny. Kell-e, szabad-e a nevelőnek a gúny fegyveréhez nyúlnia?
