Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 10. szám - Ravasz Árpád: A jó tanár
Ravasz Árpád: A jó tanár. 433 A jó tanár. Gondolom, nem lesz haszontalan dolog, ha a Protestáns Tanügyi Szemle hasábjain úgyszólva állandóan nyilvántartjuk a tanári munka megítélésének s értékelésének kérdését. Ennek a folyóiratnak az olvasói tanáremberek. Meggyőződésszerűleg és kétségtelenül tisztában vannak azzal, hogy legelsősorban a tanárok minőségétől függ a tanítás és nevelés sorsa, s éppen ezért a jó tanár kérdése nemcsak iskolai és társadalmi, hanem nemzeti szempontból is elsőrangú. Ugyanennek a folyóiratnak egyik régebbi számában (1935 márciusi, 3. szám) foglalkoztam a tanár és az iskola megítélésének kérdésével „Magunkról magunknak“ címen. Akkor főképpen a tanári hibákra igyekeztem rámutatni, abban a reményben, hogy talán használok vele valamit. Most a jó tanár képét szeretném megrajzolni, hacsak gyarló vonásokkal is. Érzem, hogy ez a feladatom nehezebb. Annyi mindentől függ a tanári jó munka, hogy nagyon könnyű tévedni a megítélésben. A jó tanár képének az alapvonásait még tanulókoromban szerzett benyomásaim adják. S ezek a gyermeki, tanulói megérzések mindig a legértékesebbek ebből a szempontból. Bizonyára minden iskolában járt embernek volt legalább egy igazi jó tanára. Olyan, akit már mint gyermek készségesen és örömmel fogadott el mesterének, példaképének. Nekem, hála Istennek, több jó tanárom volt a marosvásárhelyi református gimnáziumban. De én is, tanulótársaim is különösen egyet tudtunk minden fenntartás nélkül és őszintén a szívünkbe zárni, igazi mesterünknek és példaképünknek elismerni. Hálás szívvel s áldó kegyelettel írom ide most is a nevét, s bizonyára minden volt tanulótársam — talán kevés kivétellel •— szívesen tanúskodnék mellette, hogy igazi jó tanárunk volt. S ez volt dr. Demeter Károl\! (született 1852-ben Kolozsvárt s meghalt 1890-ben Marosvásárhelyt), a természetrajz-vegytan tanára. Amikor 38 éves korában meghalt, mi, a tanítványok, egészen az eltemetéséig két- óránként négyesével felváltva őrt állottunk a koporsója mellett éjjel-nappal, s valósággal vetekedtünk egymás között ezért a nem kis fáradsággal járó, de nekünk megnyugvást szerző kegyeletes szolgálatért. Mikor pedig a koporsóját leeresztették a sírba, egyikünk sem tudta elfojtani a sírását, sőt zokogását. A jó tanár képének kialakításában az ő áldott személyiségén kívül nagy mértékben szolgáltak segítségemre az ebben a tárgyban végzett tanulmányaim, hosszú í
