Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 9. szám - Nagy Miklós: Iskolapolitikai feladataink

340 Nagy : Miklós : Iskolapolitikai feladataink. A felügyelők választására vonatkozólag ugyanaz az eljárás, mint a főfelügyelő választásánál. A választásra jogosultak is azo­nosak. Ha egyszerre több tisztséget kell a konventi ülésnek betöl­tenie, akkor is minden tanár csak egy lappal jelöl s az összes tiszt­séget az öt legtöbb szavazatot nyert jelölt közül kell betölteni. A tanítófelügyelők választásánál az eljárás azonos a felügyelők választási eljárásával, de itt a népiskolai tanítók jelölnek és pedig külön a tiszántúli és külön a másik három egyházkerület. 2 tanító- felügyelő a tiszántúli, 2 a többi kerület jelöltjei közül választandó. A gazdasági hivatalnokot a főfelügyelő javaslatára a konventi ülés alkalmazza. Az alkalmazáshoz kereskedelmi iskolai érettségi szükséges. A gépírókat és a szegődményes szolgákat a főfelügyelő alkal­mazza. 13. Nem tartoznak az iskolafelügyelőség státusába, de az iskola- felügyelőség útmutatása és irányítása mellett működnek a körzeti iskolalátogatók. A körzeti iskolalátogatók az iskolafelügyelőség által javasolt körzetek iskoláinak meglátogatására az egyes egyház­megyéktől kapják a megbízást. 14. Az iskolafelügyelőség személyzete fegyelmi szempontból a dunamelléki egyházkerület bíróságának hatásköre és illetékessége alá tartozik. Felebbezési fórum a konventi bíróság. 15. A főfelügyelő és a felügyelők fizetése egyenlő a középisko­lák igazgatói által elérhető legmagasabb fizetéssel, a tanítófelügyelők fizetése pedig az elemi iskolai igazgatók által elérhető legmagasabb fizetéssel. A gazdasági hivatalnok a XI. fizetési osztály 3. fokozatá­ból háromévenként fokozatos előlépéssel a VIII. fizetési osztály 1. fokozatáig léphet elő. Az ideiglenes jellegű gépírók és szegődmé­nyes szolgák havi járandósága az ilyen minőségű állami alkalma­zottak járandóságával egyenlő. A főfelügyelő és a felügyelők évenként és fejenként 1500—1500, a tanítófelügyelők évenként és fejenként 1200—1200 P átalány- összeget kapnak hivatalos iskolalátogatásaikért. A körzeti iskola- látogatók minden tanító meglátogatásáért 3 P tiszteletdíjban része­sülnek. A főfelügyelő, felügyelők, tanítófelügyelők tagjai a nemállami tanszemélyzet országos nyugdíjintézetének, a gazdasági hivatal­nok, a gépírók és a szegődményes szolgák pedig az OTI-nak. 16. Az egyetemes iskolafelügyelőség céljaira minden közép­iskolai és képzőintézeti tanuló után évenként 4—4, minden szak­iskolai és polgári iskolai tanuló után évenként 2—2 P-t fizet be minden iskola igazgatósága az egyetemes iskolafelügyelőség pénz­tárába. Ugyanerre a célra az iskolát fenntartó egyházak minden tanítói állás után évenként 10—10 P-t, az iskolát fenn nem tartó egyházak lélekszám után 10—10 fillért fizetnek. A főfelügyelő által összeállított és a konventi ülés által jóváhagyott költségvetés esetleges hiányát az egyházkerületek lélekszám arányában pótolják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom