Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 6. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 283 kereső, rebbenő gyermekarcok, vizsgázó magántanulók arcai : de sokszor elvonultok előttem. S éppen ezért milyen aggodalmas előkészületekkel, sokszor bizony erőltetetten barátságos arccal igyekszem belépni a magánvizsgázók közé. Szeretnék ilyenkor levetni magamról mindent, ami a „félelmetes tanár“-ból van bennem, s szeretnék átalakulni megértő, lehajló, gyermek- leiket kereső baráttá, apává, testvérré, hadd nyíljanak meg a gyermekszívek és szájak, hadd mondják el mindazt, amit megtanultattak velük otthon. Nem azon van itt a hangsúly, hogy kevesebbet kívánjon a tanár a magántanulótól, mint a rendestől ; nem, csak azon, hogy máskép. Mint minden vizsgánál, úgy itt sem lehet más a tanár igazi feladata, mint az, hogy megismerje a vizsgázó készültségének fokát, értelmi fejlettségét, intelligenciáját. Ha pedig ezt valóban ki akarja kutatni, rövid időre bár, de le kell mondania kialakított tanáregyéniségéről. Furcsa kívánságnak tarthatná ezt valaki, de ha mélyebbre tekintünk, rájövünk, hogy magánvizsgáknál a tanár semmiképpen sem engedheti meg magának a megrögzött kérdezésmódjához való szigorú ragaszkodást. Nem szabad elvesztenie türelmét akkor, ha kérdésére, amire pedig az osztályban olyan sokan szoktak jelentkezni, s csaknem minden esetben biztos feleletet adnak, értelmetlen tekintet, hallgatás, vagy idegesen kapkodó rossz felelet a válasz. Sokszor megtörténik, hogy egy másképpen megfogalmazott kérdés után értelmesen, szinte hibátlanul elmondja a gyermek azt, amit az előbbi kérdésünkkel szerettük volna megtudni tőle. A magánvizsgálat sokban hasonlít a fényképész előhívási eljárásához. Mindig éppen azt a szert kell alkalmaznia, amely leginkább képes előhívni a lemezre fölvett, lehetőségekben rajta lévő, de még láthatatlan képet. Az is könnyen meglehet, sőt valószínű is, hogy a gyermek szókészlete sokban elüt a tanárétól. Talán ugyanazt érti egyik, vagy másik kifejezésen, amit a tanár szeretne tőle megtudni, de nem azokat a szavakat mondja, amiket éppen megkívánnánk. Olyan esetekben a jó tanár nem azt követeli meg, hogy a gyermek alkalmazkodjék az ő szókészletéhez, modorához, hanem ő az, aki néhány kérdés után szeretettel igyekszik kitapintani az éppen legalkalmasabb kérdezési módot. Ő az intelligensebb, alkalmazkodásra képesebb fél, s a mellett csak a tanulónak van veszteni valója, neki nincs, az ő szerepe könnyebb, neki kell tehát véghezvinnie magán azt az idomulást. Nagyobb emberismerete, lélektani, nevelési készsége alkalmassá is teszik erre. Hogy csak néhány szélsőséges példát említsek : milyen keserves következményekkel járna az egy első gimnázista magántanulóra nézve, ha a latin tanár deklináláskor úgy követelné az esetek sorrendjét, ahogy éppen ő tanította, nem törődve azzal, hogy ezt neki másképpen tanították, vagy ha a mennyiségtan tanára a képletelhelyezési formához ragaszkodnék, amit ő vezetett be. Egy-egy ilyen kitartó „következetesség“ teljesen felboríthatja a gyermek minden tudományát, s képtelen lesz számot adni valódi készültségéről. S mindezeken túl, túl a kérdések feladásának módszertanán, még valami másra is szükség van a becsületes vizsgáztatásnál. A gyermeki lélek bizalmának felköltésére kell törekedni. Szeretettel, barátságosan, közömbös és köny- nyű kérdésekkel kell a vizsgázóhoz közelednünk, hogy feltámadjon biztonság- érzete, önbizalma. Egy elriasztó, rideg leintés útját vághatja minden eredményes „vizsgálatinak, kizökkentheti a gyermeket a feltáruláshoz szükséges hangulatból, lelkiállapotból, esetleg azt is elfelejteti vele pillanatnyilag, amit talán legjobban tudott. Vannak olyan tanárok, akik, különben minden rosszakarat nélkül, mesterien értenek a gyermekek „belezavarásához“. Hogy lekókadnak a kis fejek, mikor egy-egy ilyen leforrázó kifejezés zúdul rájuk a „szigorúnak“, „mérgesnek“ látszó tanár ajkáról : „Látom, fiam, hogy ezt nem érted.“ „Miért nem tanultad ezt meg?“ „Látom, hogy a fejszámolás egyáltalában nem megy.“ „A városnevek szabályait hogy nem lehet tudni?“ „Na, tessék I Nem így kell ezt csinálni!“ stb. Pedig milyen nagy a rokonkifejezések szótára. Minden körülmények között kifogásolnunk kell az ilyen megjegyzéseket.
