Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 5. szám - Dr. Szondy György: Március üzenete
Dr. Szondi/ György : Március üzenete. 201 Mi még nem jutottunk el idáig. A mi ifjúságunk retteg az élettől, megfut előle gyáván és becstelenül, mint őrhelyét elhagyó katona. Mindent mástól, kívülről vár : protekciótól, biztos jövedelmű állástól, ha biztos jövedelme talán az éhenhaláshoz sem elég. S ha egyetlen reménye nem teljesül, elveszti hitét, úgy látja, hogy nincs miért tovább küzdenie, sőt módja sincs a további küzdelemre. Pedig. . . Pedig a hóvirág-természetűeknek, a bátraknak, az Icarusoknak mennyi lehetőséget nyújt ez az élet! Talán még többet és szebbet, mint hajdanában, a kényelmes beletörődés idején ; csak, persze, bért kíván érte ! Elsősorban munkát; halott-ország gyermekeinek tízszer, százszor, ezerszer annyit kell tanulniok, dolgozniok, tudniok, mint apáiknak : mert a világmalom gorombább köve őröl felettük. De azzal a képességgel is bírniok kell, hogy megítélhessék : mit tudnak megtanulni. Tanuljatok többet, sokkal többet, mint az előttetek járó nemzedék tanult, de ne a bizonyítványért: mert nem a bizonyítvány a fegyver az élet harcaiban, hanem a képesség. S ha egyik irányban nem sikerül a küzdés : ne féljetek nekivágni a másiknak ! „Merjetek, merjetek !“ — csilingeli a fületekbe minden- egy hóvirág. Ne gondoljátok, hogy az élet csak érettségi bizonyítvánnyal, vagy egyetemi diplomával hódítható meg ! Vegyétek végre észre, hogy bátor ember számára ezer lehetőség kínálkozik még akkor is, ha a latinhoz, vagy az algebrához nem fűlik a foga. Tárva előtte a szabad pályák beláthatatlanul hosszú sora : a kereskedelem, az ipar, a pénz birodalma, mindenik megélhetést, független jómódot, tisztességet kínál cserébe a bátorságért, csak tedd rá éltedet: mert kontároknak természetesen itt sem, sehol sem terem babér. És lássátok be ti is az egyesülés rettentő erejét ; forduljatok munkátokkal, akarásotokkal a magunk árva fajtája felé, segítsetek megváltani a magyar faint, összeolvasztani egy szándékban és elhatározásban minden magyar lelket, míg a halál éjtszakájában járunk. Abban a hóvirágban, amelyik 1848 tavaszán dugta ki fejecskéjét a fagyos földből, minden előtte élt hóvirág titkos üzenete öltött testet, s ez az üzenet azóta is benne él minden hóvirágban : „Télre tavasz következik, halálra feltámadás !“ Mindig, változhatatlanul, örök és változhatatlan törvény akaratából. Ezt a testamentumot, Mohácsról írván, így foglalta versbe Erdély poétája : ,,Éjtszaka jön, százötvenéves éj. S ki éjben születik majd, mit csináljon ? Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon, S a sírba is reménysugárral szálljon, Ila könnyel sózott kenyerét megette. Mert változnak a csillagok felette.“1 Ha hisztek benne, ha akarjátok, felettünk is bizonnyal változni fognak ! Ezt üzeni vélem néktek az a régi március. 1 Reményik Sándor: Mohács után. (Két fénv között. Cluj-Kolozsvár. 1927. 73. 1.)
