Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 5. szám - Dr. Szondy György: Március üzenete
Dr. Szondy György: Március üzenete. 199 II. Ám, ha március tizenötödike ünnep, akkor mondanivalója is kell, hogy legyen számunkra. Mert az ünnep csak addig ünnep, míg üzenetet hoz a múltból; azonnal hétköznappá válik, amint hallgatag ajakkal megy el mellettünk. Szélzúgásban, felhősuhanásban hall- játok-e március üzenetét? A verset harsogja most is felénk, a régi verset az örök fogadalommal: „esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk !“ De mai magyar nyelven másképpen hangzik ez a sor ; én azt a mondatot értem ki belőle, amely ezer és ezer iskolában, millió magyar gyermek ajakáról száll az ég felé mindennapos imádság gyanánt: ,,Hiszek Magyarország feltámadásában !“ Gondolkoztatok-e már azon, hogy mit jelentenek ezek a jólismert szavak? Mit mondanának olyan embernek, aki negyven esztendővel ezelőtt valami csodálatos álomba merült, s most felébredvén, ez a sor döbben első benyomásként fénytől káprázó szemébe. Bizonyára nem a feltámadás gondolata ragadná meg, hanem a halálé : mert feltámadnia csak annak kell, annak lehet, aki meghalt. Jut-e eszetekbe minden áldott nap, hogy a ti hazátok halott? Kifosztott, megcsonkított holttest, s a feltámadása senkinek sem kívánatos, egyedül csak nekünk. Körülötte állig fegyverben állanak ellenségei ; egyik-másiknak a szívében talán már ébredez iránta a részvét, de szavaknál tovább még egyikük sem jutott. Mi ad mégis jogot és okot, hogy igaz meggyőződéssel mondhassuk el a három szó közül az elsőt: „hiszek !“ Aki hisz, az többet tud, mint az, aki nem hisz. Az olyan mélységekbe lát, ahová nem hatolhat akárki tekintete. Aki hisz, annak titka van ! Mi a mi titkunk, halott-ország gyermekei? Mi magunk vagyunk a titok és egyben a bizonyosság; annak a titka és bizonyossága, hogy halott országban is lehet élni ! Halott országban is élhet a lélek ! Óh, a magyar múlt nem egy példát mutat erre. A tatárdúlás után is halott volt az ország, Mohácsnál is eltemették, és Világosról máig énekli a nép, hogy „a magyarnak ott egy mély sír ásatott“. Mégis, akkor is éltek itt magyarok; és ha megkérdezitek tőlük, hogyan éltek, egy szót súgnak felétek, a szótár legszomorúbb szavát: „lemondani!“ Lemondani mindenről, megpróbálni az életet a puszta földön, magadra hagyva, „ahogy lehet, ahogy lehet...“ Mai magyar ifjak, magyar gyermekek, ne kérdezzétek, miről mondhatnánk még mi le, akik már oly sok mindenről lemondottunk. A nagy, hatalmas Németország a törvény erejével kényszeríti minden lakosát, hogv a hét egy napján elégedjék meg egy tál étellel: a többiről le kell mondania, hogy azoknak is jusson, akiknek betevő falatra sem telik. Úgy-e, megérzitek, hogy a töbhfogásos ebédeken túl, még mindnyájunknak van miről lemondani; és még akkor sem tudnánk minden magyarnak emberhez méltó életet biztosítani, az
