Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 4. szám - Bartók J. Miklós és Mitrovics Gyula: Református tanárok és a lelkészi képesítés
170 Milrovics Gyula: Református tanárok és a lelkészi képesítés. nak és tanulmányaik új körében is a lehető legnagyobb gonddal látják el őket' a tanulmányaik folytatásához szükséges bőséges eszközökkel — nem is szólva az ellenőrzésről. Lehetetlen itt tagadnunk bizonyos szellemerkölesi előnyt az anyagiak mellett. Ezzel, mint ténnyel számolnunk kell. És ezzel szemben a formális rpegoldás, vagy utánzás helyzetünkön semmit sem javít annyival kevésbbé, mert tudomásom szerint a szerzetes tanárjelöltek máskülönben is a világiakkal teljesen egyforma időt töltenek el a bölcsészeti karon. A helyzet tehát úgy alakul, hogy bizonyos alakiságok a világi tanárok fölött előnyt biztosítanak a papi jellegűeknek. Igen sok esetben a nélkül, hogy ez az előnyös helyzet a tanári pályán számba- vehető és hasznosítható értékekre támaszkodnék. Nagyon találóan mondja tehát Bartók Miklós, hogy a mérlegelés alapja egyes-egyedül az egyéni érték lehet, amely többletet mutathat egyik oldalon úgy, mint a másikon. Az értékmérés döntő tényezőjévé tenni a papi oklevelet sem nem igazságos, sem nem célszerű. Ez föltétlenül antagonizmusra vezet a világi és egyházi tanárok között. Mert vájjon lehet-é lelkes odaadást kívánni attól a világi tanártól, aki már eleve az inferioritás tudatában működik palástos kollégája mellett, jóllehet megeshetik, hogy annak tudományos készültsége, tanári arravalósága és teljesítménye kisebb értékű az övénél. Napoleon azzal lelkesítette katonáit, mindenki úgy érezze, hogy a marsall- botot a tarsolyában hordja, s bármikor megkaphatja a parancsot annak kiemelésére. Ugyanígy minden jóravaló tanárnak éreznie kell, hogy érdemes az igazgatóságra. Micsoda leforrázást jelentene, ha az összes javára eső pontozást a testületbe került, vagy oda vezényelt lelkésztanár egyszerre letörli az ö minősítési táblájáról. Vcm-e szüksége az iskolának súrlódási felületek létesítésére ?! De vájjon protestáns elv érvényesül-e abban a felfogásban, hogy a papi jelleget az oklevél adja meg? Vájjon ezt tanítja-e az egyetemes papság gondolata? Ne legyen szerénytelenség tanári múltamból két emléknek a fölidézése. Családi nevelésem és a nagy Szilassy Aladár környezetében eltöltött egyetemi éveim lelkemben nagyon gyümölcsözővé érlelték az egyetemes papság gondolatát. Ezért tőlem telhetőleg mindenütt szolgáltam a vallásos nevelés szellemét. Ügy éreztem, ez a szellem megköveteli az iskolai istentiszteleteket, legalább a téli hónapokban, amikor a templomok látogatása szünetel. Az egyik intézetben egy nagytekintélyű paptanár vitatta ennek az álláspontomnak a helytelenségét és oktatott ki arról, hogy mint világi embernek, nekem nem is illik ilyen kérdésben ővele vitába bocsátkozni. Másik helyen a saját vallástanárom ellenezte a dolgot, sőt még panaszra is ment vele a tehertöbblet miatt. Én akkor azonban már igazgató voltam, és volt hatalmam tervemet megvalósítani. Nem az oklevél itt a lényeg, hanem a szellem ! Jaj lesz már akkor a protestantizmusnak, ha üres jelszavak és papiros formák után indul !
