Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 4. szám - Dr. Szlávik Mátyás: A tudás és a hit világa
150 Dr. Szlávit Mátyás: A tudás és a hit világa. már Platon és Aris'Joielesz is ismerte. Az igazság megismerésének tiszta erkölcsi motívuma mindig is élt az emberiségben, s egyik legfőbb rugója volt a tudományok fejlődésének. Spranger szerint is ,,a hit éltető eleme a tudományos gondolkozásnak és kutatásnak“ és „az iskola az egyház, az állam, a társadalom és az Isten gyümölcsös kertje“. Sajnos, a tudománynak ez a nagy hatalma, amely szerint a kritikai gondolkodás és módszer a modern ember legfőbb erénye, újabban — mint Kornis találóan mondja — „elrationalizálódott“, kultúrájának egyensúlya megbillent és pedig a vallásnak, a művészetnek és az erkölcsnek nagy kárára és rovására. Pedig minden munkának kezdete és vége az imádság, az Isten igéje és a Krisztusban való hit, mert minden lehetséges annak, aki hisz. Ezzel az egyoldalú racionalizmussal, s annak nyomán a társadalmi élet mechanizálódásával, mintsem humanizálódásával szembehelyezkedett Rousseau természetevangéliuma és Tolsztoj tudományellenes filozófiája. Mindkettő vallja, hogy a tudomány a kultúra tragikuma, s mindkettő az érzelem jogának bölcselője a kultúra újabbi és legújabbi „elintellektualizálódásával“ szemben. Közösen vallják, hogy a modern tudomány és a technika vívmányai a társadalmi jólét szempontjából teljesen értéktelenek, sőt minden baj forrásai. Nézzük csak közelebbről a tudomány és az erkölcs egymáshoz való viszonyát. Mondottuk, hogy a tudomány, mint az igazság őszinte és önzetlen kutatása, felelősségteljes erkölcsi kötelesség, egyik legjobb etikai követelmény. Sajnos azonban, hogy a tudomány és annak művelője, a kutató ész igen gyakran visszaél a maga jogaival, s a kultúra tényezőinek harmonikus egységét, amelyen pedig állam és társadalom épsége és ereje nyugszik, megbontja. Pedig csak a vallás, az erkölcsiség és a humanitás összhangzatos kultúrája kötelez, s csak a vallás az, mely az erkölcsi törvénynek és tudománynak nagyobb mélységet és hatályt kölcsönzött. Sokszor a tudomány a kultúrát egyoldalúan elracionalizálja az erkölcs, a művészet és a vallás rovására. E tekintetben az ú. n. kultúrpesszimizmus aggodalmai nem egészen alaptalanok, s a modern kultúrának sok tragikus vonása erre vezethető vissza. Még a szerves életben sem lehet tisztán természettudományi alapon „metafizikai maradék“ nélkül megoldani a tudományos kérdést. Moralitás és hit kell ide is .Böhm Károly szerint „még az emberi szívnek is van metafizikája“. Korunk szellemének első ilyen tragikus, vonása Kornis Gy. szerint is az egyoldalú észkultúra, a merő racionalizmus, mely mindent az észben, a gondolkozásban akar feloldani. Pedig az erkölcsnek, mint önértéknek az intelligencia — mint Böhm K. is tanítja — csak végrehajtó eszköze és nem forrása. Ezt szemlélhetjük a mai gyáriparnál, a modern hitelgazdaságnál, s a részvénytársaságok anonim gazdarendszerében. Ilyen továbbá az egyoldalú naturalizmus, amelynek és természettudományi alapon fölépült etikájának felfogása szerint
