Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 2. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 87 reverzálisra vonatkozó statisztikákat átnézte, mondja meg azt, keil-e és lehet-e nekünk ezzel a problémával foglalkozni ? Csak arra kérem, higyje el nekem, hogy egy kis ,,hecckáplán“-nak is égetheti szívét a magyar református egyház szörnyű vesztesége. Tudom, hogy az ő szívét égeti, és éppen ezért meg fogja találni azt a hangot, amely méltó őhozzá is, a protestáns világnézethez is, amire ő hivatkozik, de még a keresztyénséghez is. így majd előrébb megyünk, s amit mindketten óhajtunk, nagyobb szolgálatot teszünk annak az Egyháznak, amelynek mindketten szolgái vagyunk. Budapest. Makay Miklós. Mi hömpölyög az iskola és a szülői ház körül ? Ez a nagy kérdés zuhan ránk, ha a miskolci decemberi diáktragédia mélyére nézünk. A miskolci református gimnázium VIII. osztályának egy jóravaló, tisztességes, jórendű tanulója szüleinek lakásán főbelőtte magát. A fiú egyike volt azoknak, akik vallásos érzületük, zsoltáréneklésük, bibliás gondolkozásuk révén az ifjúság vezetőinek is élén állanak. Sport tekintetében pedig büszkesége volt iskolájának. Egészséges, fejlett, jókedvű diák, Egyik délelőtt tízpercében, illetve éppen a tízperc végén, az iskola előtti utcán zsidó temetési menet haladt. Tragikus sorsú, huszonnégyéves .zsidó fiatal embert temettek, aki esküvője helyett a halált kapta sorsul. A diák az iskolaépület II. emeletéről lekiáltotta; ,,Minden zsidót így szeretnék látni 1“ Erre a temetési menetből fölsietett két úr az igazgatóhoz jelentést tenni és a vétkes megbüntetését kérni. A vizsgálat megindult. A fiú mindent bevallott. Ügy volt, amint a jelentést tevő urak mondották. No és most mi történt december ama kritikus és tragédiát liömpölygető szerdáján. Amikor eldördült a fegyver. Színhely : A gimnázium Bethlen Gábor köri otthona.-— Alászolgája. — Szervusz, fiacskám. — Tanár úr kérem, tessék megbocsátani, én Tanár urat nagyon megbántottam.-— Engem, fiam ? Engem ? Talán itt valami tévedés van ? — Tanár úr mindig arra tetszik minket kérni, hogy becsüljünk meg minden embert és ne bántsunk senkit... és én... igazán, magam sem tudom, miért, lekiáltottam a temetésre... — Ja 1 arról van szó ? Hát fiacskám, bizony nem esik jól, ha tanítványaim így megfeledkeznek magokról. — Tessék mondani, Tanár úr, mi lesz most velem ? — Nem voltál még az igazgató úr előtt ? — Már voltam. — No és ? — Igazán meglepett, ahogy velem beszélt... — A főigazgató úr ? — Igen. Azt hittem, hogy borzasztó dolgot fog csinálni és egész símán, szelíd hangon annyit mondott: Hát, fiam, nagy ostobaságot csinált, ezért bűnhődni fog ; de nem kell kétségbe esnie. Kap egy igazgatói intést, ennél kevesebbel nem úszhatja meg, de súlyosabbtól sem kell félnie. — Ezt mondta a főigazgató úr ? Akkor édes fiam táncolj, dalolj és hányj cigánykereket örömödben. Ha a főigazgató úr ezt mondta, nyugodt lehetsz, hogy súlyosabb büntetést nem kapsz. Akkor pedig aránylag még szárazon úszód meg az egészet. — Tessék mondani, Tanár úr, ez az, amikor a tanári szék elé idézik a diákot ? — Nem, édes fiam. Én attól féltem. De ha így áll a dolog, nincs baj. — És benne lesz ez az érettségi bizonyítványban ? — Nem, fiam. Félévkor gyengébb lesz a magaviseleti osztályzatod, de