Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 2. szám - Szathmáry Lajos: Tanári közszellem, mint pedagógiai tényező
70 Szathmáry Lajos : Tanári közszellem, mint pedagógiai tényező. a serdülés viharain túlkerült és ifjúkorba lépett egyháztagjainak. Tovább nem tanulók esetében ezt a munkát csak a keresztyén ifjúsági egyesületekben végezheti. Az ifjúkorban jut ugyanis egyensúlyba megint a kilendült ösztönös és indulati élet az intellektussal, ekkor kerül abba a korába az ifjú, amelyben jellemnek nevezett állandó magatartása s ebben református öntudata kialakulhat. Ha tehát a gimnázium foka felel meg a jellemképzés idejének,, magától értetődik, hogy mint legfőbb célt, a református jellemek képzését kell a gimnáziumok fenntartása elé célul tudomásul vennünk. S ha ez így áll, azt kell megvizsgálnunk, megfelel-e ténylegesen református gimnáziumaink mai szelleme ennek a legmagasabb célnak, s ha e tekintetben pótolni valói vannak, mit kell cselekednie a reákövetkező új napokban. Mert ha a világos célkitűzés elhomályosul, s benne a nevelők csak a mindennapok robotját tapossák, az esetben a kimondottan református gimnázium fenntartása az egyház számára haszontalan lehet, mégha magát a tudományt két kézzel méri is. Esetleg lehet kitűnő tanintézet, de a címében a református szó puszta díszítőjelzővé lényegtelenedett. * A következőkben tehát racionalizálni akarunk. Ehhez képest a következő kérdéseket kell a legőszintébben végigvizsgálnunk t 1. Vannak-e a református gimnáziumoknak külön vonásai közszellemüket illetőleg? 2. Ezek a vonások — amennyiben vannak ilyenek — tényleg kimondott református vonások-e? 3. Hogyan kell ezeket megtisztítanunk és korszerűbbé tennünk a fent megszabott célok elérésének érdekében? * Onnan kell kezdenem, hogy ugyanebben a lapban 1935 márciusában a következő vádirat volt olvasható a református gimnáziumok közszellemével kapcsolatban : Egy református gimnázium tanórája, módszere stb. nemigen különbözik a nem-református gimnáziumokétól, legalábbis intézményesen nem. Amennyiben mégis van a református gimnáziumok életének néhány olyan vonása, amely minden állami, vagy nem-református iskolától megkülönbözteti, azok nem református mivoltukból származnak, hanem egyéb adottságaikból. Amennyiben itt a tanóra és a módszer mellett az „életének néhány vonása“ alatt a közszellem is nevelő tényezőként szerepel, annak oka az, hogy legalábbis olyan fontosságú. Hiszen tanulni sokféle módszer, többféle időtartamú óra mellett is lehet, de helytelen iskolai közszellem mellett mindennemű szóbeli oktatás illuzórikussá válik. A közszellemet pedig, akárhogy is forgatjuk a dolgot, a tananyagon túl egy másik fontos nevelő tényező alkotja a diákok szemében, t. i. a tanárok külön-külön és a tanári kar együttesen. Ha tehát most a lelkiismeret, mint vizsgálóbíró elé odaültetjük magát a református tanárt, valóban a református iskola szellemét vesszük keresztkérdések alá. Az alapelv az, hogy református jellemet csak az nevelhet, aki maga is református jellem. Vegyük vizsgálat alá a református
