Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 2. szám - Dr. Belohorszky Ferenc: Luther szelleme az iskolai nevelésben
62 Belohorszky Ferenc: Luther szelleme az iskolai nevelésben. készíteni. Több pedagógiai gondolkozást és érzést kellene kérnünk az új tanárnemzedék nevelésénél, s merjük állítani, inkább kevesebb tudományosságot. Gyakorlati kiképzést kellene kiszélesíteni, s az elméleti kiképzés egyoldalúságát letörni! E kérdés megoldása nélkül soha nem juthatunk el az igazi lutheri gondolathoz. De addig is a mi evangélikus középiskoláink kell, hogy a nevelést lássák maguk előtt a legfontosabbnak, s ne rejtőzzenek kétféle modorba : az egyik a szaktárgyait imádattal eltöltő, tudományosságot követelő tanár, és az ettől függetlenül élő, pusztán külsőségekre szorítkozó nevelő álarcába, mert a kettő sohasem találhatja meg az összhangot, hisz a gyermeki lélek nem képes függetleníteni egymástól a két arcot, s ha nem látja az egyikkel igazolva a másikat, akkor megrendül, és lelkében az egyik vagy másik iránt kétely támad. Az ilyen kétely pedig megöli az eredmények legkisebbjét is, mert a tárgy iránti kedvet és az egyén kedvelését egymástól olyan szubjektív természetű tevékenységben, mint a nevelés és tanítás szétválasztani nem lehet. A szeretet és önzetlenség, nyíltság, őszinteség, színvallás és erkölcsi öntudat lutheri jegyei, mint szintetikus erők itt is irányadók lehetnek. Sőt a nevelésben Luther olyan végletbe is elmegy, amit ma nem fog még a lelkiismeretes és kiváló pedagógusok mindegyike sem magáévá tenni. Mert Luther arra is rámutat, hogy mi öregek csak azért vagyunk a földön, hogy a fiatalokért dolgozzunk, hogy őket tanítsuk, hogy lelkűkről gondoskodjunk, s őket minden állásra keresztyén, értelmes, hasznos emberekké kiképezzük, azaz az öregek egyetlen hivatása : a fiatalokért élni ! S ezt nemcsupán az elemi iskolákra kell ma értelmezni, hanem elsősorban a Luther korabeli tudós iskolákra, a mai középiskolák ősére. Mert ő az egyházi és polgári társadalmat óhajtja ellátni megfelelő vezetőkkel, s nem elégszik meg azzal, hogy a tehetséges embert egyik vagy másik irányban kell csak kiképezni. Nem ; az egész embert, mert erős, felelősségteljes, jellemes, keresztyén dolgozó emberekre van szükség, minden vonalon és minden tekintetben. A részember csak részét őrizheti annak a műveltségnek és hatalmas erőnek is, amit keresztyénségnek nevezünk. Ma pedig egészen keresztyénnek lenni, s a Krisztusi tanokra ránevelni az ifjúságot: a legelső kötelesség épúgy, mint Luther korában. S ezt egyes tárgyakon belül épúgy, mint egész nevelői tevékenységünkkel éreztetni kell. így az evangéliumi élet elnyerésében Luther fontos eszköznek tart a a klasszikus nyelvek tanítását. Célkitűzése itt is az evangélium megértése és átérzése az eredeti szövegek alapján, mert •—- mint mondja — ,,a mi iskolánk most már többé nem pokol és tisztítótűz, ahol minket az igeesetekkel és időkkel ggötörtek, ahol éppen semmit sem tanultunk annyi vesszőzés, reszketés, szorongás, kínlódás dacára“. Valóban, ha a klasszikus nyelveket tekintjük, éppen arra kell felfigyelni, hogy mindig a szintétikus és nevelő szempont domborodjék ki itt is, szemben a gyötrő analízissel, amely mint egyetlen cél lebegett nem is olyan régen még szemünk előtt, s lebeg talán itt-ott
