Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 1. szám - Hazai és külföldi irodalom

-14 Hazai és külföldi irodalom. Az új rendeletek átalakították földrajztanításunka . Mondhatnánk, meg­szűnt a régi irányzat, ahol a topográfia : hegyrajz, vízrajz, a vármegyék és városok vitték a főszerepet. Ma a nép megismerése a hangoztatott jelszó, a mellett a tankönyv mellőzése. Igen ám, de közben a földrajzórákat szét­osztották, jutott belőle mindenkinek, akinek nem volt ki az óraszáma. Az évvégi értesítők sok helyen feltűnően mutatták ezt. Szerencsés és boldog az az iskola, ahol a szaktanárrendszer teljes egészében megvalósulhat. Mert lehet valamely tárgyat szeretni, de még jobb, sőt sokkal jobb, ha a szeretetet a szaktudás is támogatja. Ámde honnan szerezzen szakismeretet a már 25—30 éve tanító nemszakos tanár ? 1 Ha ki akarja elégíteni tanítványai tudásvágyát, hova forduljon ? A mai gyereksereg, márcsak a cserkészet, a folyóiratok, újságok révén annyi földrajzi adat iránt érdeklődik, hogy alig tudunk megfelelni nekik. És éppen ez a jó, mert felkeltettük érdeklődésüket, így most már csak ébren kell azt tartani. Cholnolcy könyve nemcsak az óraszám-szülte földrajztanároknak, hanem minden geográfusnak fontos és alkalmas segítője. Szerencsére a háború után megsokasodtak földrajzi irányú könyveink, hatásuk meg is látszott iskoláinkon, a tanulók ismeretfokának emelkedésén. Most újabb támpontokat kapunk Cholnoky művében. Ez a könvv olyan világos nyelvezetű, tárgyalásmódja annyira egyszerű, hogy az intelligens szülők is megértik, ezzel támogathatják gyermekeiknek iskolai munkáját. A tárgy maga is érdekkeltő. Ázsia pusztáiról indul el, ahol a magyarság bölcsője ringott — az egyik felfogás szerint. Meg­ismerkedünk a magyar nép és nemzet kialakulásával. Hemutatja a magyar medencét a történelem előtti időkben, a rómaiak és a népvándorlás idejében. Ezt követi Magyarország a honfoglalás idején, majd Szent István Magyar­­országa, azután az Árpádházbeli, Anjouházbeli királyok korában és Mátyás király alatt. A török idők következményeit földrajzi szempontok szerint foglalja össze ; ugyancsak ilyen szemszögből vizsgálja hazánk újjáéledését a török idők után. Áz Alföld újabbkori fejlődése, Budapest helyzete és fejlődése, majd hazánk népeinek ismertetése teszi teljessé a kötetet. Ha elemezni akarjuk a munkát, látjuk, hogy nem hegyrajz, se nem vízrajz, még csak éghajlattan sem, hanem inkább a földrajzi okkeresés, a földr .jzi tényezők hatásának bemutatása ez emberi életben. Jelen esetben a magyar medence élete, a magyar medencét megülő magyar nép sorsa és élettörténete. Mindenütt ott a kapcsolat a magyar föld és az ember között. Sajnos, több a szomorúság, a gyász (tatárjárás, belvillongások, Mohács, török és német idők, idegen népek betelepítése stb.), mint az örömnap. De a magyar nemzet géniusza a történelmi órákban mindig megmentette hazánkat a végpusztulástól. Ezt a történelmi-földrajzi sorsfordulatot most is állítva, imádságos lélekkel várjuk. Mai földrajztanításunknak ez az ideális végső célja. Horváth Károly dr. Ratzenberyer, Franz, Iba Péag ond Tol (Über Berg und Tál). Gründler Gedichte. Herausgegeben von Dr. Julius Gréb und Dr. Johann Loisch. Kés­márk, 1935. 2(i() 1. A szepesi német irodalom és néprajz két legjobb ismerője egy értékes könyvvel ajándékozta meg szülőföldjét és a német irodalmat, amikor az 1930-ban elhunyt svedléri evangélikus lelkész tájszólásban írt verseinek legjobbjait kiválasztotta, és sajtó alá rendezte. Mindkettő eddig is értékes munkákkal járult hozzá a szepesi német irodalom, nyelv és néprajz feldolgo­zásához. A szepesi könyvek (Zipser Bücher) megjelent hét számából ötöt Loisch János írt vagy rendezett sajtó alá, nyelvükről és néprajzukról Gréb Gyula adott szép összefoglaló munkákat. Tudásuk gazdagságából merítettek most is, mikor a versek nyelvi-, tárgyi- és irodalmi jegyzeteit, útbaigazításait megírták. A kötet címlapján álló egyszerű imádkozó férfi jól jelképezi a csinos kiállí­tású gyűjtemény tartalmát, melynek minden egyes darabja az egyszerű falusi lelkész hívő, emberszerető szívéből és áldozatkész leikéből fakadt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom