Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 10. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. 429 I)r. Harkányi István : A hazugság mint nevelési probléma. Sárospatak 1935. 139 1. 8°. Harsányi Istvánnak mély eszmei célkitűzésből fakadó könyve hézagpótló teljesítmény a magyar pedagógiai irodalom számára. Szinte csodálkoznunk kell, hogy e probléma, amelyikkel minden nevelő, sőt minden ember szociális helyzeténél fogva állandóan szemben találja magát, mindezideig nem talált megfelelő feldolgozásra a magyar pedagógiai irodalomban. A hazugság, az emberi társadalom e rákfenéje egyetemes alapjaiban az élőlények önfenntartó ösztönéből fakad, és még az alacsonyabb rendű állatok életében is szerepel mint leplezés : mimikri. Az emberi társadalomban aztán a hazugság exisztenciákat romboló, nemzeteket pusztító, de országokat teremtő (Csehszlovákia) luciferi erővé változott. Ellensége minden nevelésnek, ami ellen éppen ezért minden erővel küzdenünk kell. Hogy mi a hazugság, erre a kérdésre szerző történeti meghatározásokkal és egyéni megállapításával felel. Véleményünk szerint a legtalálóbb, legösszefoglalóbb és minden felesleges mozzanatot kerülő meghatározás az Augustinusé : eminciatio falsa cum intentione fallendi. A szerző eljárását, ahogyan a hazugság különböző rétegű problémáira feleletet ad, nem tartom kielégítőeknek. 10—20 éves fiúkkal és leányokkal töltetett ki kérdőíveket, főleg középiskolás és tanítóképzős diákokkal. Ezeknek a tanulóknak a meghatározott kérdésre adott feleletei és a szerző hozzájuk fűzött magyarázatai, néhol igen csekélyke magyarázatai, teszik a könyvnek jórészét. 10 és 20 éves korhatár között mozgó emberek feleleteit közös nevezőre hozni semmiképpen sem lehet, hiszen amint mindnyájan saját magunkon és másokon is tapasztaltuk az emberi élet folyamán, egy-egy évtized kezdő és végző évei között soha sincs olyan nagy különbség, mint a két első évtizedben. Mármost ugyanarról a problémáról hogyan adhat egyenlő értékű feleletet egy 10—11 éves gyermek és egy 19—20 éves felserdült ifjú vagy leány. Logikai szempontból sem tartalmilag, sem formailag nem felel meg a fogaiom egységességének, ha a hazugságban külön választjuk a pszichológiai, társadalmi és erkölcsi jelenséget. A hazugság mindig pszichológiai jelenség, kihatásaiban azonban nem marad az, hanem társadalmi és erkölcsi problémává változik. Legkevésbbé sikerültnek tartom A hazugság okai című fejezet tagolását. (A kérdezettek szempontjából, sőt az egész kérdés pedagógiai ténye alapján talán a legtöbb érdekes egyéni vallomást e fejezet feleletei adják.) A hazugság ugyanis minden esetben eltitkolás, leplezés vagy színlelés. Lehet eltitkolása, leplezése és színlelése annak, ami nincs és lehet annak, ami van. E két csoportba beletartozik mindaz az ok, amiket szerzőnk felsorol. Az okok felsorakoztatása nem logikus menetű, ez okozza aztán, hogy egyes feleletek tartalmuk szerint nem a nekik megfelelő okcsoportba kerülnek. (Pl. a 41. lapon az 5. felelet a Fe7e/em-csoportba tartozik ; ezenkívül még nagyon sok helyen találunk ilyen nem megfelelő csoportositást.) Különösen zavar az is, és nem ad hű képet a korkülönbségből adódó fejlődési fokozatra nézve az a jelenség, hogy a feleleteket nem évek szerinti egymásutánban csoportosítja a szerző. Egy példa a 44. lap alján a két utolsó felelet : Az első 19 éves 8 hónapos fiú, a következő 12 éves 5 hónapos leány felelete. Sajnos, hogy a szerző nem fejti ki saját véleményét a megengedhető hazugságokra vonatkozóan. Pedig a probléma lényegének egyik legfontosabb pontja, hogy van-e egyáltalában olyan hazugság, ami megengedhető, és ha van, milyen esetekben engedhető meg. A kérdezett tanulók erre bőségesen, de természetesen a legnagyobb ingadozással felelnek, de szükséges lett volna, hogy a szerző saját véleményét is összefoglalja e részletkérdésben is. A gyógyítás kérdésében feltétlenül kiemelendőnek tartom itt is, mint a pedagógia minden területén a példaadás óriási jelentőségét. Pl. ha a tanár, tanító munkájában valamiben téved (mindenkivel megeshetik, egy adat vagy akármi más nem jut eszébe), ne palástolja tévedését, ne restellje bevallani gyarlóságát, mert rendkívül sokat árt az elpalástolás nevelői tekintélyének,
