Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 10. szám - Hazai irodalom
426 Hazai irodalom. feladataink mennyi munkát rónak reánk, csak akkor látjuk igazán, amikor ezt az útmutató művet elolvassuk. Mert hiszen ez az iskolai nevelésen és a szakirodalmon kívül a nemzeti élet minden vonatkozásában kutatja a nevelői gondolkodást, ténykedést és eredményeket, miáltal szinte beláthatatlan munkatért nyit meg előttünk. A tudós szerző e mű vázlatával kezdette meg 1925-ben szegedi egyetemi tanári munkáját, s az ottani pedagógiai intézet értekezéseinek általa megkezdett új sorozata élére szándékozott ezt célkitűzéses beköszöntőül állítani. De előbb jelent meg a sorozat 2—12. száma, mintsem ő ez előadásaiban többször fejtegetett sorozatok részletes kidolgozásaként a sorozat élén kiadhatta volna. Most végre közrebocsáthatta, s csak örülnünk lehet, hogy a régi nonum prematur in annum-féle klasszikus elvnek érvényesülésével ilyen tökéletes formában olvashatjuk ezt, mint pedagógiai irodalmunk kiváló nyereségét. A IX fejezetre osztott könyv a neveléstudomány egyetemes rendeltetésének és különleges feladatainak feltűntetésével kezdődik. Ez utóbbiak a nemzetek egyéniségéből kifolyólag megkívánják, hogy a neveléstudomány munkájából mindenik nemzet kivegye a maga részét, nehogy a puszta átvétel és önállótlan alkalmazás veszedelmes gyakorlata állandósuljon. Kisebb nemzeteknek, minő a miénk is, még fokozottabb mértékben kell erre a különleges munkára figyelmet fordítani. Ezeknek előrebocsátása után áttér a szerző a neveléstudomány nemzeti feladataira, leszögezvén, mint alaptételt, hogy a nevelés mivoltát és feladatait a nemzetnevelés gondolata fejezi ki legteljesebben. A nevelés munkájának végső célja tehát a nemzetnevelés. A régi, pusztán humánus alapon nyugvó nevelés így a nemzetek legfőbb ügyévé válik. Nemzet alatt Imre Sándor az egy állami közösségben élő különböző népfajok egységét érti, ennélfogva a nemzetnevelés is nem egy, mondjuk valamely országban uralkodó faj nevelése. Fajnevelésről Imre könyvében nincsen szó, tehát a külön faji magyarságot sem hangoztatja, noha könyvében —■ kétségkívül — magyar szempontok jutnak kifejezésre. Az általános nemzetnevelés fundamentumán állva fejtegeti azt a rendkívül sokoldalú munkát, mely a magyar neveléstudomány művelőire vár. Előbb visszapillantást vet a nemzetnevelés magyarországi múltjára s adja röviden ennek itteni fejlődését. Ebből a visszapillantásból látjuk, hogy e téren mennyire hátravagyunk, milyen szervezetlen nevelésügyi kutatásunk, és ehhez képest a feladatoknak milyen roppant nagysága és sokasága meredezik előttünk. A IV—-VIII. fejezetekben ezeket a feladatokat sorolja fel a szerző a legszélesebb látókörrel és bámulatos eruditióval. Nincs a magyar nemzeti életnek olyan parányi zúga, ahová be ne világítana, s fel ne tűntetné annak nevelésügyi jelentőségét. A feladatokat két nagy körre, ú. m. irodalmi és kutatási feladatokra osztva tárgyalja minuciákig terjedő pontossággal és részletességgel. „Semmisem kicsiny és csekély neki“, hogy bevonja abba a nagyszerű és felséges alkotmányba, amely a magyar nemzeti neveléstudomány eszményeként lebeg előtte. Hangsúlyozza, hogy ma már nemcsak a család és iskola, hanem sok-sok más intézmény is a köznevelés szervének számít, s így rendkívül megnagyobbodott a neveléstudomány munkatere. Nem is csupán a gyermekek és ifjak a nevelés tárgyai, hanem mindenki, akire a nevelés valamelyik alakja kiterjed. A nevelésügyi munka tehát a nemzet minden rétegét és korosztályát érinti, viszont a neveléstudománynak fel kell ölelnie a nemzet összes életnyilvánulásait, viszonyait, alakulatait, művelődésének minden állapotát és nemét. Mindezeknek feltűntetése után azt hangoztatja Imre Sándor, hogy neveléstudományunk végső feladata : kiépíteni a nevelés magyar rendszerét, melynek lehetőségeit, módját és szervezetét is előadja. A sok és nagy feladatot egy neveléstudományi kultúrinfé,’ettel lehetne — Imre szerint — befejezni, mely aztán az egész nagyterjedelmű és rendszeres nevelésügyi tudományos munkának központja és irányítója lenne. A szerző által felsorakoztatott nevelési feladatok hatalmas tömegéből e helyen különösebben a vallásra és egyházra tartozókat emeljük ki. A múltra nézve Imre Sándor az egyházi iskolák sajátos története mellett főként az egyház-
