Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 1. szám - Borotvás-Nagy Sándor: Az elagott érettségi
Borotvds-Nagy Sándor: Az elaggott érettségi. 27 viselő a szabad pályákkal szemben minden szervezett állásban működő egyén, legyen pap, tanító, orvos, szolgabíró vagy vasúti mérnök. Régen senki sem ütközött meg azon, hogy a közhivatalok betöltésénél nyíltan érvényesült az atyafiságos rendszer, ma szívnak egyet fogukon az emberek, hogyha egyik főtisztviselő leendő veje nyeri el a kezdőállást, vagy a másiknak a fia kap tanulmányi kiküldetést. Ma felhorkan a közvélemény, amikor a vasutasok kívánják, hogy az utánpótlást intézményesen az ő gyermekeikből válogassák össze, vagy ha arról hall, hogy a bírói vagy katonatiszti kar utánpótlásában érvényesül a nepotizmus. Régen mindez természetes s erkölcsös volt. A rendi társadalom szelleme nem némulhatott el márólholnapra, a céhek hagyománya beszédesen bizonyította, hogy öröklődik az egyes foglalkozások készsége, s arravalóbb valamilyen mesterségben az, aki ezt már apjától, gyermekkorában tanulta, s ennek az életpályának környezetében élt. Amikor ma élesen szembeállítjuk a protekciót s az érdemet, mint a kiválasztás két főeszközét, tárgyilagosan gondoljuk meg, hogy az atyafiságos kiválasztási rendszer történeti gyökereit tekintve a rendi társadalom hagyománya, s önmagában véve nem volt erkölcstelen. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a kiválasztás születési alapokon történt, s pl. a diplomáciai pályához legalább grófi cím, a fővezérséghez pedig többnyire a hercegi vagy főhercegi rang volt a minimális „előképzettség“. Vagy még élesebb távlatokat állítva szembe: hajdanában Constantinus Porphyrogenitus volt az érvényesülés átlaga, s csak kivételkép bukkanhatott fel akkoriban egy Mussolini, Hitler vagy Laval a névtelen szegénységből, míg ma az utóbbiak a szabályszerűek. A polgári, majd pedig még inkább a munkásosztály társadalmi előretörése az egész vonalon olyan új helyzetet, értékelést vagy bátran mondhatjuk új erkölcsöket teremtett, amelyben a rendiség idejéből örökölt, papíron már rég eltörölt, de a gyakorlatban még élő eszmények hovatovább tarthatatlanok. Ez a fordulat parancsoló erővel követeli, hogy az osztálykorlátok tűnjenek el, s hogy intézményesen biztosítsuk bárkinek fölemelkedését a jobb, nyugodtabb s élvezetesebb létet nyújtó rétegekbe. Megoldásának mikéntjéből, az adódó kompromisszumokból s a titokban nyitvahagyott hátsó kiskapukból azonnal meg fogjuk látni, melyik osztálynak törvényalakító befolyása az erősebb : a birtokon belül állóké-e, amely az ivadékról való gondoskodás ösztönétől sarkalva körömszakadtáig védi a jelen gyakorlatban érvényes társadalmi kiválasztás minden előnyét, s őrzi állásait saját gyermekei számára, még a tehetségtelenek is, vagy a birtokon kívül lévőké-e, amely ugyanolyan ösztöntől űzetve támadja s élezi ki a régi rendszer minden fogyatékosságát, és követeli a helyet a tehetségeknek. Az élet sikere mindig a véletlenen múlott. Nem a vakszerencsén, hanem a nekiindulás véletlenén. Azért fejlődött ki mai fokára az emberi művelődés, mert mindig verseny és túlkínálat volt a törekvőkben. Itt álljunk meg a fordulóponton : az elindulás véletlene eddig a bíbor-
