Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 5. szám - Sziklay László: Hogyan építheti föl a középiskola egy igazibb jövő társadalmát?
222 Sziklai/ László : Hogy építheti föl a középiskola a jövő társadalmát ? csak a magunk, hanem az egész társadalom problémáját tudjuk megoldani. Hogy a társadalom viszonyai jobbrafordulásának ezen alapfeltételeit mennyire nem tartjuk meg, mennyire nem tartja meg jóformán senki, azt a társadalmi élet jelenének és egyben jövőjének is legjobb tükörképe : az iskola bizonyítja. Vájjon a szülők, akiket az isteni hatalom gyermekük nevelőjéül, nemcsak testi, hanem lelki jólétük biztosítékaiul rendelt a földre, megvalósítják-e a társadalmi viszonyok jobbrafordulásának három alapföltételét : a nyíltságot, egyenességet, önzetlenséget az iskolához való viszonyukban? Nézzük legelőször is az őszinteséget. Mit vár a mai szülő az iskolától ? Bizonyítványt. Valljuk meg nyíltan, minden kertelés nélkül. Bizonyítványt, salvus conductus-t az életre, amely ha jó,megnyitja az egyetemek, akadémiák, további érvényesülés lehetőségeit; ha pedig rossz, semmit sem ér, akár ki se adják. Hogy a bizonyítvány jelesei, jói, elégségesei, vagy elégtelenjei mögött mi van, hogy azok valóban lelki tükörképei-e a gyermeknek, azzal aztán igazán keveset törődnek. Nagy baj ez, mert hiszen ebből természetszerűleg következik az őszinteség hiánya az iskola és a szülők között való érintkezésben. Persze, hogy a szülők a legtöbb esetben be sem vallják nyíltan, hogy : „Nekem csak bizonyítvány kell, bánom is én, hogy tndja-e a fiam azt a matematikát, latint nyelvtant, vagy természetrajzot“ — se nyílt vallomás megtétele helyett alakoskodunk a tanár eiőtt, s az alakoskodásra a gyermekünket is rászoktatjuk. Összefacsarodott a szívem, valahányszor csekélyke tanári gyakorlatom ellenére többször is tapasztaltam, hogy a gyönge képességű fiú házi dolgozatát édesapja vagy édesanyja készítette el a fiú helyett, s hogy a gyermekkel karöltve igyekezett a tanárt az orránál fogva vezetni. Nem a tanárra van az ilyesmi romboló hatással, hanem elsősorban : a gyermekre. Hiszen hazudni, alakoskodni tanítjuk meg, megtanítjuk rá, hogyan kell ügyes csellel, csalafintasággal a földi élet legnehezebb, de egyszersmind legszebb és azt hiszem, egyetlen értékes tényezőjét : a munkát elkerülni ! Azt mondhatná valaki erre : „Dehogyis akarom én a munkáról leszoktatni a fiamat ! Csak ott könnyítek rajta, csak ott csinálom meg helyette a feladatát, ahol az én felfogásom szerint semmi szüksége sincs tudásra ! Mirevaló neki a cosinus-tétel, ha latinszakos tanárnak megy, mire a sok gerundium, gerundivum és accusativus cum infinitivo, ha mérnöknek vagy katonai pályára szánom, s minek neki a rajz, ha patikus lesz belőle !“ Oly okoskodás ez, mely nem szünteti meg az alaphibát, a gyermek hazugságra való nevelését, s mely a mellett mást vár a középiskolától, mint amit a középiskola adni akar. Már abban a kijelentésben, mely azt hangoztatja, hogy erre meg erre a tantárgyra a fiúnak nincs szüksége, benne van az a fölfogás, hogy a középiskola rendszertelen ismeretek tárháza, fölösleges szellemi megterhelés a gyermek számára, melyen csak azért kell átesnie, hogy az érettségi bizonyítványt megkapja,sezzel bizonyos jogokat szerezzen.
