Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 4. szám - Dr. Harsányi István: Az önképzőkör új útjai
178 Dr. Harsdnyi István : Az önképzőkör új útjai. Az önképzőkör új útjai. Az ifjúsággal behatóan foglalkozó nevelők, különösen az önképzőkörök vezetői, észrevették már, hogy az önképzőköri élet jelentős hanyatlást mutat. Régebben úgyszólván élménycentrum volt az ifjúság számára, s emlékei évtizedekre elkísérték az embereket. Annyi bizonyos, hogy két-három évtizeddel ezelőtt sokkal többet jelentett az ifjúságnak, mint most, amikor annyiféle alkalom kínálkozik az ifjúság iskolánkívüli tevékenykedésére. Valóban hálásak vagyunk Péter Zoltán dr-nak, hogy e lap hasábjain is felvetette az önképzőköri problémát, s hogy rámutatott a negatívumokra és azokra a tényezőkre, amelyek mintegy vetélytársai az önképzőköri munkának. Most mindössze néhány tapasztalatból leszűrt észrevételt szeretnék közölni, távolról sem gondolva azt, hogy minden idevágó fontos kérdést érintsek. Tíz évvel ezelőtt ifjúsági elnöke voltam annak az önképzőkörnek, amelynek munkáját most mint tanárelnök figyelem. Érdekel az ifjúság önképzése, s talán így az én megjegyzéseim is közelebb vihetnek egy lépéssel az önképzőkörök problémájának megoldásához. Az ifjúságnak mindig voltak és lesznek romantikus igényei. Ezek kielégítésére alkalmat kell adni, ellenkező esetben olyan belső erőösszeütközések, torlódások keletkeznek lelkében, amik könnyen rossz irányba terelhetik fejlődését. Régebben e romantikus hajlamok egyik fő levezető csatornája, az egészséges szublimálódás zsilipé volt az önképzőkör. A benne folyó élet bizonyos fokú szabadságot, önállóságot jelentett, ahol legtöbbször romantikus, ábrándos szerelmeikről írták és olvasták fel verseiket s novelláikat a rózsaszín jövő boldog reménykedői. Romantikus lelkűk sóvárgásait préselték stílusgyakorlatoknak számító másod- és harmadrangú irodalmi termékekbe. A ma ifjúsága már egészen más utakon keresi a romantikát. De keresi. S talán ezt az igényt, ezt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, ha az önképzőkörök lanyhuló vérkeringésének élénkítésére teszünk kísérletet. Önképzőkörre szükség van. Nem az intézmény avult el, csak tartalma és munkamezeje fakult, színtelenedéit. Új tartalom pedig még nem költözött bele. Létjogosultságát és szükségességét azok sem vonják kétségbe, akik jelenleg húzódoznak az önképzőköri munkától. Csak azt hangoztatják, hogy nem ilyen önképzőkörre van szükségük. Valami mást várnak tőle. Maguk is nehezen tudnák megmondani, hogy mit, s éppen ezért kell a vezető-tanároknak, sőt az egész tanári karnak segítségükre lenniök. Meggyőződésem, hogy új, korszerű tartalommal és formával dolgozó önképzőkörök megint csak nagyon szeretett, pártolt és szükséges, sőt nélkülözhetetlen szervévé válnak az iskolai nevelésnek, sőt az ifjúság élményeiben központi helyet vívhatnak ki maguknak.
