Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Megjegyzések
136 Megjegyzések, magát? Hiszen amiért iskolába járt valaha, az nem jelenti még azt, hogy hozzáértésre is termett tanulmányai között. Szinte természetesnek találják az életben azt, hogy neveléshez és gyógyításhoz mindenki ért, s ebbe mindenki beleszól, azért, mert mindenki járt iskolába és mindenki volt beteg. Pedagógiai kuruzslás az emberi lelkekben legalább annyi kárt okoz, mint az orvosi az emberi testben. Nekünk nevelőknek küzdenünk kell ellene, semmiféle befolyásnak nem szabad engednünk. Legyünk igazságosak, s ítéletünkben a szerető szigor következetessége vezessen. Akkor a köztudatba is belemegy majd a bizalom, mely nélkül az iskola munkája nem lehet eredményes. Türelemmel kell a viharos évek hibáit kiirtani, s ha majd gazdasági és lelki válságból kijutunk, a nyugodtabb élet az intés és osztályozás izgalmait is kevesbíteni fogja. Az iskola jóakaratot kér a társadalomtól, és azt kéri, hogy szenzációhajhászásnak ne üljön föl. Gyermekeink, a magyar jövendő érdekében kéri ezt 1 Dr. Bdnkúli Dezső. Néhány szó a jecjytitkolásról. Sokfelé keresik utóbbi időkben a valóban megszaporodott diákeltűnések, diáktragédiák és diákmerényletek okait. Korunk idegességéről, hajszolt tempójáról, az életkörülmények megváltozásáról is szoktak beszélni többek között e kérdéssel kapcsolatban. Nyilvánvaló azonban, hogy az okláncolatok főleg három forrásra vezethetők vissza. Ezek : 1. a gyermek ; 2. a szülők, a szülői ház ; 3. a tanárok, az iskola. Minthogy minden emberben, legalább csirában, él a felelősség elől való menekülés ösztöne, igen sokan hajlandók a felelősséget a másik két tényezőre hárítani. Ha mindhárom tényezőben rejlő okokat akarnók egészen röviden megvizsgálni, arra a megállapításra juthatunk, hogy : 1. A gyermek hibás, mert nem tanul, illetőleg nem produkál eleget vagy annyit, mint amennyit tőle megkívánnak. Vagy azért, mert nem szeret tanulni, vagy mert mással óhajtana foglalkozni, vagy esetleg mert semmi produktív munkához nincs kedve, képessége. Sokszor a magaviseleté esik kifogás alá. 2. A szülők, tanárok többet kívánnak tőle, mint amennyit nyújt, esetleg többet, mint amennyit megbír. Erőszakolják a tanulásra^ anélkül, hogy igyekeznének szeretettel és kitartással megismerni és kiküszöbölni a hátramaradás okait. 3. A tanárok —- minthogy többek között ez is kötelességük — számjegyekben kénytelenek kifejezni a tanuló előhaladásáról alkotott véleményüket ; minősítik s ezáltal rangsorolják őt, esetleg meg is akasztják előmenetelében. Ezúttal mindössze néhány ez utóbbi ténnyel kapcsolatos mozzanatra szeretnék rámutatni. Az osztályozás sokszor nem várt meglepetéseket okoz. Ebből sok összeütközés támad. A szülők nagy része ugyanis megbízható formában csak a negyedévenkénti ellenőrző ;—és osztályozó — értekezletek eredményéből szerez tudomást gyermeke haladásáról, illetőleg élmaradásáról. Ez pedig nagy eltolódásokhoz vezethet, mert hiszen a tanár és a diák értékelése között számottevő különbség szokott mutatkozni. A diák általában jobbnak tartja magát, jobbnak érzi feleletét, mint a tanár. Ha meg tudja is ítélni feleletei értékét, nagyon gyakran megtörténik, hogy félelmében vagy a leendő kijavítás reményében szándékosan helytelenül, a valóságnak meg nem felelő módon informálja szüleit. Ez a lehető legszélesebb körben elterjedt mozzanat. Ha az első eset áll fenn, osztályozás alkalmával a diák önmaga is meglepődik, a második esetben azonban csak a szülőkre vár nagy és kellemetlen meglepetés. Arról van tehát szó, hogy a konfliktusok ez ütközőpontját, a váratlan meglepetést, lehetőleg ki kell küszöbölni. Felmerüli az a gondolat, hogy az ellenőrző-értekezletek idejének és eredményének a diák előtt való eltitkolásával lehetne talán enyhíteni a helyzeten. A mindennapi gyakorlat azonban
