Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Dr. Péter Zoltán: Az önképzőkörök hanyatlása
11-1 Dr. Péter Zoltán : Az önképzőkörök hanyatlása. Magát az intézményt sokan tartják mai formájában elavultnak, de hisznek értékében, és szükségesnek látják. Egyetlen egy tanuló akad, aki elvileg elítéli, mert szerinte a nevében jelzett cél elérésére sem alkalmas (önképzés), mert nem szolgálja az igazi önképzést. Ez a vélemény egyik jeles tanuló dolgozatában fordul elő, aki azonban sohasem látogatta az önképzőkör üléseit sokféle magánórája miatt. A mai önképzőkör hibáinak felsorolása mellett a javítást célzó javaslatok adják meg a dolgozatok tartalmát. Általában szükségesnek tartják és célravezetőnek gondolják az intézmény korszerű átalakítását. Az elsorolt hibákból következik, hogy a fellendülést a teljesen szabad mozgástól, minden külső kényszer megszüntetésétől, a zavartalan működéstől, vidámabb, szórakoztató műsorszámoktól, igazságosabb bírálattól, egymás, főleg a kezdők bátorításától, az igazi tehetségek érvényesülésétől, az egyoldalú irodalmi tárgykör kibővítésétől várják. Sokan kívánják a megértő, bizalmas, őszinte tónust, hogy az önképzőkör meleg, családias otthona legyen a tanulóknak. Lelki egység nélkül nem lehet eredményt elérni — hangoztatják. A tagokat munkálkodásra, aktív részvételre kell rábírni, inkább kevesebb önkéntes tag legyen, de azok dolgozzanak, mert így lehet a munkátlan, rendetlenkedő, renyhe tömegtől megszabadulni, amely csak gátolja a komoly munkát. Van, aki minden tagra kötelezővé tenné, hogy legalább egyszer évente szerepeljen. Van, aki attól várná a fellendülést, hogyha ideiglenesen felfüggesztenék az önképzőkör komolyabb jellegét, és értéktelen, de a fiúkat jobban érdeklő szórakoztató számokkal becsalogatnák a tagokat a körbe, bevonnák a közös munkába, akkor aztán visszatérnének az önképzőkör igazi hangneméhez. Látszik, hogy ez a jóakaratú javaslattevő is inkább terhes, komoly iskolai munkának ítéli az önképzőköri foglalkozást, semmint szórakozásnak. Van, aki nyíltan ki is mondja, hogy aki szórakozást keres, az ne jöjjön az önképzőkörbe. Majdnem kivétel nélkül külön foglalkozik minden tanuló a bírálatok, a műsor és ezen belül a zene kérdésével. Kifogásolják a bírálatokban a szempontnélküliséget, az esztétikai látás hiányát, hozzá nem értést. Általános a panasz, hogy személyeskedés, elfogultság, pártoskodás irányítja a bírálókat, nem a művet, hanem a szereplők személyét ítélik meg, ezzel sokakat elkedvetlenítenek. Többek szerint nagyon szigorúan értékelik az első ízben fellépő tagokat, míg a már beérkezett nagyságok egészen silány szereplését is a legmagasabb érdemfokra méltatják, ezzel lejáratják a magasabb érdemfokok tekintélyét. E hibákkal szemben a jó bírálattól őszinteséget, tárgyilagos igazságosságot, jóindulatú, segítő, tanító célzatot kívánnak. Többen követelik az érdemfokok tekintélyének visszaállítását is, esetleg a fokozatok kibővítésével, hogy a dicséretnek meglegyen a maga ösztönző hatása a tehetségesekre. A műsort egyértelműleg egyhangúsága, elcsépelt konzervatív jellege miatt támadják. Novella, vers, szavalat, klasszikus zene és
