Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 2. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. 91 HAZAI IRODALOM Bartók György ; A középkori és újkori filozófia története. Bp. 193.5. 8* XII+466 1. (Református Egyházi Könyvtár XVIII, U.), A filozófia az a tudomány, amelyikről sokan beszóínpk, de amelyikben kevesen hisznek. Mint ilyen nagyon gyakran áll a művelt közönség ítélőszéke előtt, és az ítélet rendesen marasztaló a filozófiára nézve. De ezzel a filozófia és a filozófusok nem sokat tőrödnek, niert a szellem világában nem a nagy közönség ítélete, hanem , a törvényszerűségek belülről , yaló , kibontakozása érvényesül. És a filozófusok nagyon jól tudják, hogy a filozófia nem is olyan haszontalan tudomány, hiszen tíz európai szellemet n,e,m egyszer rántotta már vissza a kétségbeesés örvényéből, Ilyen elöljáró gondolatokkal üdvözöljük Bartók György könyvét, mely a középkori és az újkori filozófia történetét foglalja magában, örülünk, hogy ez a filozófiatörténet éppen a Református Egyházi Könyvtár sorozataként jelent meg, és örülünk, hogy e könyv szerzője Bőhm Károly tanának szellemi részese és hagyatékának gondozója. Hiszen Bőhm Károly volt mindé»ideig az, aki legmagasabb régiókba emelkedett a magyar filozófusok között, és méltó helye az emberiség legnagyobb gondolkodói között van. Filozófiatörténetet csak az írhat, aki a Részt mindig az Egészre tudja vonatkoztatni, mért a filozófia történetében minden részletes eredményt az egyetemes rendszerhez kell mérni, mert csak így kaphatunk felvilágosítást, hogy mennyiben vitte tovább egy-egy gondolkodó az egész filozófiai gondolatrendszert. Ez pedig nem történhetik meg másképpen, csak az egyes gondolkodók rendszerének átélése után. Mi már, akik Dilthev filozófiájának tanulságait felhasználhatjuk a szaktudományokban és a filozófiában egyaránt, bőségesen meggyőződhetünk e könyv olvasása alkalmával, hogy szerzője a maga nézőpontjából igazán átélte a nagy filozófiai rendszereket. Egyébként a filozófia történetét illető elméleti fejtegetésekről bő felvilágosítást kapunk a könyv bevezető fejezeteiben, melyek a filozófiatörténet fogalmáról, feladatáról és belső alkatáról, majd a filozófiatörténet módszertanáról szólanak. Bartók könyvének első harmada az egyházatyák, a skolasztika és a renaissance bölcseletével foglalkozik. Az egyházatyák közül különösen kiemelkedik Augustinus szeretettel megrajzolt portraitja. Különben kiemelkedő tendencia az egész könyvben, hogy az Egész szemmeltartásával a Részek, az egyes gondolkodók arcképei önállóan helyezkedjenek el a filozófia rendszerében, mint ahogy egy organizmus sejtjei önálló egyedek és mégis részei az egész szervezet életének. A skolasztika kritikája nagyon is helyénvaló és idejében hangzott el. Napjainkban úgyis divatba hozták. Nem tagadhatjuk ugyan, hogy a mi agyonzaklatott korunkat, a szellemmel telítettebb, pozitív matériától elvonatkoztatott korokhoz, így a skolasztika korához fűzi némi rokonság, de ez se nem több, se nem kevesebb, minthogy ismét kezdik hangsúlyozni a kollektívumot, és továbbá, hogy a valóság gyötrelmeibe belefáradt ember vágyódik a szellem kiteljesedése után. De a mai ember nem a tekintély elvétől agyonsujtott dogmatikus szellemvilág híve akar lenni. A tekintély elve seholsem vezethet olyan filozófiaellenes magatartásra, mint éppen a filozófiában. A renaissance filozófiája után, mely átmenet a középkor és az újkor filozófiája között, klasszikus érvényességű általános jellemzését találjuk az újkori filozófiának. Az újkori gondolkozó ,,az igazságot magáért az igazságért keresi“. Itt az ész autonómiája mind teljesebben érvényesül, hogy a különböző rendszerekben megtalálja teljes kibontakozását. És itt ideiktatom azt a néhány sort, mely azoknak a kritikáját tartalmazza, akik nem értenek egyet az újkor szellemi autonómiájával. „Az újkori bölcselet az ész autonóm törvényét követve, és a föld adataihoz ragaszkodva, a természet és történelem útjain járva, öntudatossá teszi a tudást, kutatja az ismeret érvényességének alapjait, megállapítja és alkalmazza a tudományos kutatás módszerét, hogy
