Protestáns Tanügyi Szemle, 1935

1935 / 2. szám - Rezessy Zoltán: Új leányközépiskolai reformot is!

80 Rezessy Zoltán: Új leányközépiskolai reformot is! Varrás, Háztartás, Konyhavezetés, Kézimunka, Kertészet. Tehát 8 jellegzetesen a női nem nevelését szolgáló gyakorlati tantárgybővülés a mellett, hogy a felsőbb leányiskolái tagozat növendékei is rendes érettségi vizsgálatot tesznek, s ha egyetemre akarnak utána menni, csak a latinból kell pótérettségit tenniök (melyre az alsó négy osztály­ban már alapot is nyert), mert humanisztikus képzettségük a latin kivételével teljesen megegyezik a reálgimnáziumi tagozat növendékeinek a műveltségével. A mellékelt tervezethez megjegyzésképpen csak a következőket óhajtjuk még hozzáfűzni: Mi is mindenekelőtt csak tervezetet látunk még benne, amelyet még a valójában hozzáértő szaktanárok és pedagógusok megvitat­hatnak, s rajta úgy tananyag, mint órabeosztás tekintetében helyt­állóbb változtatásokat eszközölhetnek (sőt !), de egyben a mellékelt táblázat nyújtásával egy határozott képet is igyekeztünk nyújtani arról, hogy a reform gondolata nemcsak üres idea, hanem annak gyakorlati kivitele is, a terv lényegét tekintve, igenis keresztülvihető, amennyiben a heti 28—33 tanórás tervezetben — úti figura docet — az egész jelen­legi középiskolai műveltség anyag felölelhető a mellett, hogy a leánylélek speciális kiműveléséhez szükséges gyakorlati tárgyak is megfelelő módon érvényesülhetnek. E gyakorlati tárgyak műveléséhez szükséges vezető tanerők kiképzése s helyiségek, eszközök beszerzése természetesen pénzt, időt stb igényel, de egyszer már ezt ismeg kell kezdenünk, s ha a reform jogi s adminisztratív intézkedései megtörténtek, lassan az előbbiek is automatice kiépülnek és kifejlődnek. * Végül még csak röviden annyit, hogy amikor társadalmi, nem­zeti életünk alapvető sejtjének, a családnak a bomlását, a gyermek­telen s egykés házasságoknak különösen a műveltebb társadalmi rétegű elburjánzásában fajunk pusztulásának veszedelmét már csaknem minden nemzetét szerető s aggódva figyelő egyén és közület észre­vette, s e miatt fel is emelte már szavát, nekünk pedagógusoknak leg- elsőrangúbb lelkiismereti feladatunk és kötelességünk, hogy a házas­élet lelkét, az otthont, a gyermekeit szerető és nevelő anyát a közép­iskolában a leánylélekben a fiúkra szabott rationális tantervvel tovább ne öldököljük, hanem megfelelő szervezeti reformmal azt fel— ébreszük, ápoljuk és kifejleszük. S ne hátráltassuk, hanem támo­gassuk, sőt irányítsuk azt a szent és igazi leánynevelő munkát, melyet ma nálunk a legtöbb édesanya szinte titokban, az iskola jelenlgi intencióival ellentétesen (hiszen elvonja a tanulástól !?), a vakációk kihasználásával, családi szentélyében folytat, hogy leánya ne csak művelt, hanem jó feleség és asszony is lehessen. Az ő szelíd és csendes óhajtásuknak is akar e jelenlegi kezdeményezés szerény tolmácsolója lenni. Megérdemli, hogy visszhangra találjon ! Nyíregyháza. Rezessy Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom